Legfontosabb
Karikó Katalin: Bárcsak ne ismernék a nevemet
Hogy a vakcina meddig hat, azt még nem tudni, de azt igen, hogy Izraelben 4,7 millió beoltottból 158-nál volt súlyos mellékhatás. Egy online beszélgetésen azt is elmondta, kutatóként volt idő,...
Újra itt vannak az egy éve kiutasított iráni diákok
Tavaly márciusban tizenhárom iránit toloncoltak ki az országból egy kórházi rendbontásra hivatkozva. Időközben minden eljárást megszüntettek ellenük, és a strasbourgi bíróság elé került az ügy. Az...
Magyarországra jön Ferenc pápa, de ez miért olyan nagy szó?
Hétfőn jelentették be, hogy idén ellátogat a pápa Magyarországra is, ami különösen nagy szó a kormány és a pápa értékrendi eltérései, illetve a járvány tekintetében is.
Moderna-ügy: Gulyás Gergely csúsztat, amikor hazugsággal vádolja az EU-t
A miniszter szerint gyűlöletkampány folyik a kormány ellen, de ő maga igazolta az általa kikért állításokat. Közben azt állította, az EU hazudott, de a jelek szerint éppen ő nem bontotta ki az...
Navracsics Tibor: Nem tudom, belépnék-e ma a Fideszbe
Ma már nem tartja magát meghatározó szereplőnek a Fideszben Navracsics Tibor, akit azért Orbán Viktor két pozíció miatt is felhívott. Nem szeretett miniszterelnök-helyettes lenni, de büszke az...
A tranzitzóna utolsó két menekültje csak azért sem akar elszökni Magyarországról
Beperelték a magyar államot, ráadásul miattuk kellett bezárni a tranzitzónákat, mégsem akarnak elmenekülni Magyarországról. Miért akarnak mégis maradni másfél év raboskodás után? Sosem látott...
Nehéz év után kapnak egy nagy gyomrost a most bezáratott szolgáltatások
Orbán Viktor hétvégi bejelentése szerint újabb ágazatokat vonnak be a támogatotti körbe márciusban. A részletek még nem világosak, de az biztos, hogy elkél a segítség, a szépészeti szolgáltatások...
Mindegy, milyen, csak kapjuk már meg
Tápszentmiklóson főleg kínai vakcinával oltanak, nem is nagyon válogatnak a helyiek, főleg azok után, hogy kiokosították őket: a győri kórházban a lélegeztetőgép hátuljára is az van írva, hogy Made...
Én akkor engedem el magam, amikor eszem egy jó paprikás krumplit nokedlivel
Bárki lesz a közös miniszterelnök-jelölt, támogatja, szivárványcsaládokat viszont nem szeretne. Vidéken egyre kevésbé működik a sorosozás-gyurcsányozás, a krumplis akciója viszont sokaknak tetszett....
Telexikon: Így működnek a vakcinák, amikkel itthon is oltanak
A Telex infóvideó-sorozatának új részében bemutatjuk, hogyan fejtik ki a hatásukat a koronavírus elleni vakcinák, és elmagyarázzuk, melyik típusnak milyen előnyei és hátrányai vannak. Nézze meg, mi...
Kövess minket Facebookon is!