Friss hírek
Kilenc évvel kullog Budapest mögött a legrosszabbul fizetett megye
Elképesztő mértékben kettészakadt az ország az átlagos nettó keresetek mentén. Szabolcs-Szatmár-Beregben tavaly kerestek átlagosan annyit, mint a fővárosban 2009-ben.
Mostantól Mészáros Lőrinc plakátjairól mosolyoghat ránk Soros György
Simicska Lajos plakátjai is a felcsúti milliárdoshoz kerültek, így ismét költözhetnek az állami hirdetések. Lezárulóban a nagy átadás-átvétel.
Lényegében örök életet ígértek a gazdagoknak, nem jött be
Az Egyesült Államokban az gyógyszerügyi hivatalnak kellett közbelépni, mert 8000 dollárért árulták a fiatalok véréből készített plazmát az idősebbeknek.
Kétmillió forint egyórás sétáért – csúcsra járatták az uniós pénzek leszívását
A kamusportnapokkal lebukó alapítványhoz kötődik egy szintén 450 milliót elnyerő alapítvány. Sétát szerveztettek 100 ezerért, amelyre 2 millió támogatás járt.
Mostantól egy tanácsadó testület felügyeli a Vajna-örökséget
Fontos változások történtek a januárban elhunyt Andy Vajna magyarországi céges érdekeltségeit összefogó vagyonkezelőnél.
Azért nem találsz több rádiót, hogy ne legyen konkurenciája a kormányközelieknek
Miközben 2008-ban nyolc kereskedelmi rádiót lehetett hallgatni Budapesten, és még 2012-ben is ötöt, jelenleg mindössze három érhető el.
Titokban kapott a dízelbotrány után több millió eurós bónuszt a Volkswagen vezére
Ha egyszer egy világcéget vezettél, nem tudsz akkorát bukni, hogy rosszul járjál. A dízelbotrány ellenére sem engedte el a Volkswagen volt vezetője kezét.
Javult az egészségünk, de az albánok és bosnyákok így is előznek minket
Spanyolország megelőzte Olaszországot a legegészségesebb országok élén, Magyarország négy helyet javítva a 48. lett, több visegrádi és balkáni ország mögött.
Közel 300 ezren hagyták el az országot 2010 óta, sokan meglepő helyekre mentek
Félmilliónál is több magyar állampolgár él más európai országokban, 290 ezren 2010 után távoztak. Részletesen bemutatjuk, hova mentek, és mit tudhatunk róluk.
Egy csavaron is múlhat, hogy megéri-e visszahozni a gyártást Kínából
Népszerű ígéret manapság a fejlett világban a gyári munkahelyek visszahozása Ázsiából, de ez még akkor sem egyszerű, ha a cégek tényleg meg akarják valósítani.