Friss hírek
A heti 21-30 órát dolgozók a legboldogabbak
Boldogan éltek, amíg meg nem haltak – ez az a gyerekkortól belénk égetett társadalmi elvárás, amely belekényszerít a siker és a pénz értelmetlen hajszolásába is.
A Hyundai tervezgeti az első autót, amely sétálni is tud
Hegyet mászni és folyón átgázolni is tudna a Hyundai Elevate, amelyet a CES-en mutattak be, de még nem biztos, hogy tényleg elkészül.
Ha így takarékoskodik a magyar állam, akkor mi lenne, ha nem spórolna?
Fél év alatt több mint 38 milliárd forintot költött el kommunikációra az állam. Ez a másfélszerese annak, amit elvileg egy évre szántak.
Minimálbéresek nélkül 45 százalékkal magasabb lenne az átlagbér
A cégeknél a nem a lehető legkevesebbet kereső 1,02 millió alkalmazott bruttó átlagbére 493 ezer forint volt pár hónapja számításaink szerint.
Egyre nagyobb károkat okoz, hogy Amerika éppen lábon lövi magát
A december 22-én kezdődött részleges kormányzati leállás kéthetente 0,1 százalékponttal csökkenti az USA GDP-jét, amíg újra nem indul az államigazgatás.
Öt év alatt 52 százalékos béremelkedéssel számol a kormány, és ezzel óvatosnak számít
A Pénzügyminisztérium szerint 2022-ben nettó 314 ezer forint lesz az átlagbér idehaza, a jegybank szerint viszont reformokkal gyorsabban is nőhetnének a bérek.
Nem jött be az óriás repülő üzleti modellje, szétszerelik az ég királynőjét
Az első, tíz éve forgalomba állt A380-as gépet éppen most mentik meg az elrohadástól: szétszedik és alkatrészként értékesítik.
A történelem egyik legnagyobb sztrájkja kezdődik, 150 millió résztvevővel
Kedden és szerdán Indiában közel 150 millió banki, tömegközlekedési, gyári dolgozó, valamint állami vállalati alkalmazott lép sztrájkba.
A németek magasabb fizetéséért is dolgoznak a magyar Audi-dolgozók
Ha annyit kapnának a német autógyártó magyar dolgozói az általuk megtermelt értékből, mint a németek, akkor közel másfél milliós bruttójuk lenne.
A gazdaságtörténet egyik legsokkolóbb ábrája a kínai acélőrületet mutatja be
2000 óta kétszeresére nőtt az acéltermelés mennyisége, amely az egyik környezetszennyezőbb iparág. A növekedés mögött leginkább Kína áll.
Kövess minket Facebookon is!