Friss hírek
Vádat emeltek az egyik legismertebb amerikai jogvédő szervezet ellen, mert állítólag neonáci...
A szervezet azzal védekezik, hogy valójában informátorokról van szó, akiket adatszerzés céljából fizettek, az eredményeket pedig a rendőrséggel is megosztották.
Bizalmi szavazást kért maga ellen a kajakszövetség elnöke, a leköszönő kormány helyettes...
Schmidt Gábor előbb az elnökség, majd a közgyűlés előtt méretteti meg magát, miután a szövetségen belülről nyilvános kritikát kapott.
A bútorok élni kezdtek, a szomszédból boszorkány lett – ilyen volt a világ első LSD-tripje
Albert Hofmann svájci vegyész látomásai több órán át tartottak, időnként olyan érzése volt, mintha a pokolba került volna. Hat órával a szer bevétele után tért vissza a valóságba.
Idén megindulhat az érdemi GDP-növekedés, jövőre visszatérhet a 400 forint körüli euró
Az Egyensúly Intézet gazdasági előrejelzése szerint a növekedés elsődleges motorja továbbra is a lakossági fogyasztás lesz, idén megindulhatnak a beruházások is.
Elérte a válság az európai kerozinpiacot, Budapest egyelőre tartja magát
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kerozinellátása jól diverzifikált, két nagy forgalmazó versenyez egymással, mindkettőnek vannak hazai és importforrásai is. Ha viszont beüt egy szélesebb európai...
Kiszámítható kormányzással eltűnhet Magyarország eddigi részvénypiaci hátránya
A választásokhoz közeledve már csökkent a kockázat a befektetők szemében, de most új korszakba léphetünk a Tisza győzelmével.
Olaszország bekérette az orosz nagykövetet, miután az orosz tévében idiótának, árulónak és...
Vlagyimir Szolovjov, a Kreml legismertebb propagandistája többek között azzal támadta az olasz kormányfőt, hogy elárulta Trumpot, „akinek korábban hűséget esküdött”.
Hivatali visszaélés gyanújával nyomozás indult Szabó Bence titkosszolgálati nyomást feszegető...
A volt nyomozó korábban azt állította, titkosszolgálati nyomásra indult házkutatás a Tisza Pártot segítő informatikusok ellen.
A segélykiáltásokat követve egy vérző fejű nőt találtak a sziklás ösvény szélén, a rajta térdeplő...
Egy hawaii orvost bűnösnek mondott ki az esküdtszék. A vád szerint előre kitervelte, hogy lelöki egy szikláról a feleségét, majd amikor ez nem sikerült, egy kővel verte fejbe a nőt. A védelem...
Trump meghosszabbítja a tűzszünetet Irán és az Egyesült Államok között
Órákon belül lejárt volna, de a végleges megállapodás egyelőre nem körvonalazódik. Amerikai vezetők a Fehér Házban tanácskoznak a stratégiáról.
Kövess minket Facebookon is!