Friss hírek
120 méter mélyen rekedt egy olaszországi barlangban egy fiatal, 12 óra alatt sikerült kimenteni
Sziklák közé szorult a lába a Repülő vaddisznók-barlang mélyén.
Nádas Pétert a legmagasabb német elismeréssel tüntették ki
A Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét 1998-ban Sólyom László vehette át.
Felrobbant egy máltai tűzijátékgyár, több kilométeres távolságból is látni lehetett
A kora reggeli robbanásban két, a közelben tartózkodó férfi könnyebben megsérült.
Július 1-jétől változások lesznek a budapesti és az agglomerációs éjszakai közlekedésben Vitézy...
Az éjszakai járatok a Deák térről indulnak majd Szentendre, Pomáz, Gödöllő, Pécel felé, és új járatok is lesznek majd.
52 millió osztalékot szavazott meg magának a végrehajtói kar elnöke
Lupkovics Beátát azután választották meg 2023-ban, hogy elődje, Schadl György ellen korrupció miatt vádat emeltek.
Ötéves csúcs közelében a forint
Részben a nemzetközi helyzet javulása, részben az EU-s források felszabadításáról született megállapodás miatt erősödött a forint hétfő reggelre.
Magyar Péter: Módosítani fogjuk a szükséges módon az Alaptörvényt, nem személyre szabott...
A magyar miniszterelnök Sulyok Tamással és az igazságügyi miniszterrel tárgyalt a Sándor-palotában, ahol Magyar ismét felszólította, hogy mondjon le. Alaptörvényt fognak módosítani.
Zelenszkij szerint Trump beleegyezése kell még a drónmegállapodáshoz
Az ukrán elnök korábban azt mondta, az USA segítséget kért tőlük az iráni drónok elleni védekezésben, Trump most már azt állítja, nekik nem kell segítség.
Állattetemet találtak az egyik medencében, átmenetileg bezárták a tatabányai uszodát
A fürdő közleménye szerint az illetékes hatóságokkal való egyeztetés után nyithatnak ki újra.
Magyar Péter megérkezett a Sándor-palotába
A miniszterelnök nyolc órakor ért oda, hogy Sulyok Tamással tárgyaljon.









