Belföld

Úttörő modell indul Budapest I. kerületében, a szociális lakásügynökség
Úttörő modell indul Budapest I. kerületében, a szociális lakásügynökség
Közalkalmazottaknak segít lakáshoz jutni a budavári önkormányzat.
A kormányhivatal szerint több budapesti háziorvos sem vette át a nekik kiszállított Pfizert
A kormányhivatal szerint több budapesti háziorvos sem vette át a nekik kiszállított Pfizert
Ezeket a hivatal szerint olyan praxisokba viszik, amik vállalják ezek eloltását is.
Internetes foglalási rendszerrel kísérletezik a kormány, 70 ezer ember kaphat időpontot az oltásra
Internetes foglalási rendszerrel kísérletezik a kormány, 70 ezer ember kaphat időpontot az oltásra
Egyik olvasónk már meg is kapta az sms-t, amiben azt is leírják, hogy a kínai vakcinát kapják majd.
A Terror Házát működtető közalapítvány is vagyonkezelővé alakul át
A Terror Házát működtető közalapítvány is vagyonkezelővé alakul át
A Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány átalakításáról Semjén Zsolt adott be törvényjavaslatot.
Visszavonják a civiltörvényt
Visszavonják a civiltörvényt
A kormány csak most adta be az erről szóló javaslatot, pedig már októberben napirendre vették.
Közel 300 millióért vettek tévéket, vécékeféket és bútorokat a paksi bővítéshez
Közel 300 millióért vettek tévéket, vécékeféket és bútorokat a paksi bővítéshez
A bővítésen dolgozó munkások szállásáért felelős állami cég mindenből több száz darabot rendelt.
Kovács László kórházba került
A Blikk szerint a volt külügyminisztert nem tudják elérni telefonon a barátai.
Kérem, töröljenek az adatbázisból! Rendben, de előtte adja meg a lakcímét – válaszolták a Fidesz-irodából
Kérem, töröljenek az adatbázisból! Rendben, de előtte adja meg a lakcímét – válaszolták a...
Olvasónkat felhívták az egyik Fidesz-irodából, majd amikor kérte, hogy töröljék az adatbázisból, azt válaszolták neki, hogy törlik, de ahhoz, hogy töröljék, adja meg a lakcímét. Megkérdeztük a...
Kövess minket Facebookon is!