Nem is Kínából származik a kínai szerencsesüti
A jellegzetes kemény süteményt a japánok honosították meg az Egyesült Államokban, és onnan terjedt el mindenfelé. Kínában ritkaságszámba megy, és amerikai édességként tartják számon.
Rossz embernek tulajdonítják az ufókutatás egyik legismertebb elméletét
A Fermi-paradoxont nem Enrico Fermi Nobel-díjas fizikus találta ki, egy ebéd közben elhangzott szavait értelmezték félre később. Fermi soha nem publikált a földön kívüli élet lehetőségeiről.
II. József takarékos koporsója sosem került föld alá, egymás után pottyantotta ki a holttesteket
A német-római császár és magyar király mindenben a gazdaságosság híve volt. A temetéseknél is előírta, hogy csapóajtós, újratölthető koporsókat kell használni, hogy spóroljanak a fával.
Mexikó meghódításakor a spanyolok megépítették minden idők legbénább ostromgépét
Az Azték Birodalom még úgy is elesett, hogy a csodafegyver maga elé, sőt akár saját magára hajította a köveket.
Egy lándzsával átlőtt nyakú gólyáig azt hitték, a madarak télen a víz alatt telelnek
Vagy más madarakká változnak. Aztán győzött a már akkor is terjedő elmélet a délre költözésről.
A 68 tonnás bálnatetem, amely a CIA-nak kémkedve járta Magyarországot
Legalábbis a legenda szerint, amely úgy tartja, a hatvanas években így tudták felmérni Nyugatról, merre járhatnak magyar földön a szovjet ballisztikus rakéták.
A sokkoló tömegbaleset, amiben meghalt a világbajnok motoros
A monzai pályát nem tisztították meg az olajtól, a finn Jarno Saarinen 27 éves volt, amikor eltalálta őt az olajon megcsúszó és kisodródó riválisa motorja. Saarinen új technikát honosított meg a...
Miért úszik néha a víz felszínén a kaki?
Régen azt hitték, hogy a magas zsírtartalom miatt, de több évtized kutatásai után kiderült, hogy ez nem egészen így van.
Az amerikai őslakos indiánoktól 150 évig megtagadták az állampolgárságot
Egészen az 1960-as évekig nem volt ez egyértelmű minden államban. Bevándorlóország level over 9000.
A kísérlet, amelyben gyerekek kanalazták radioaktív tejből a radioaktív zabpelyhet
Ráadásul úgy, hogy minderről csak évtizedekkel később értesültek. Az MIT és egy müzligyártó cég közös kutatása nem volt túl etikus, de mellékesen sikerült megalapoznia a csontritkulás későbbi...