Jeges vízzel a kockás hasért
Ha nagyon hideg vizet iszunk, akkor a testünknek keményebben kell dolgoznia, hogy felmelegítse, tehát több kalóriát éget el. Na de eleget ahhoz, hogy fogyjunk tőle?
A zebra egy stresszes, harapós díva, ezért nem zebragolva hagytuk el Afrikát
Ahhoz, hogy egy állatfajt háziasítsunk, annak meg kell felelnie bizonyos követelményeknek. A zebra remekül túlél a vadonban, emiatt azonban nehéz megszelídíteni.
Agatha Christie rejtélyes eltűnése a mai napig kérdéseket vet fel
Az írónőt halottnak hitték, eltűnésének helyszínén szeánszot tartottak, miközben ő emlékezetkieséssel, álnéven élvezte az életet egy üdülővárosban.
Magyar-vándor: a tornaelem, amit évekig nem tudtak lemásolni a világban
Magyar Zoltán hét éven át járt egy lépéssel az egész világ előtt, mozdulataival forradalmasította a tornát, és a mai napig elképzelhetetlen egy döntő a róla elnevezett, épp 50 éves elem nélkül.
A mongolok halott harcosaik katapultálásával terjesztették a pestist (vagy nem)
Ez lehetett az egyik első igazán sikeres biológiai fegyver. Elvileg tényleg működhetett, de a fekete halált nem csak a Kaffából menekülő genovaiak terjesztették el Európában.
A híres fotó a felhőkarcolón dolgozó munkások ebédjéről tényleg túl szép ahhoz, hogy igaz legyen
Az ikonikus kép az épület reklámkampányához készült, beállított jelenet. Azt máig nem tudjuk, ki készítette és kik szerepelnek rajta.
A dramatikus hangeffekt, amely a popkultúra minden szegletébe eljutott
Azt ismerik, hogy tü, tü, tűűűű? Ha így nem ugrik is be, biztos, hogy hallották már több verzióban is. Ha még több segítség kell, csak annyit mondunk, hogy drámaian hátrapillantó prérikutya.
A világ leghülyébb perében a Pepsi hosszasan elemezte, mennyi idő alatt old fel egy döglött egeret...
Az „egér a kólában” klasszikus városi legenda, de volt, aki tényleg bíróságra ment ilyesmi miatt – valószínűleg kamuzott, mégis fizettek neki a per végén.
Az egyetlen szerecsen honvéd azért lett katona az első világháborúban, hogy megérdemeljen egy...
A korabeli cikkek alapján elég titokzatos Ali Mahmudról (esetleg Mr. Bobbyról vagy Perris Simonról) nem sokat lehet tudni, de az biztos, hogy létezett, és harcolt is a seregben.
Az ember, aki átgyalogolt a fél világon – hátrafelé
Plennie Wingo a nagy gazdasági világválság éveiben próbálta hátrálva körbesétálni a Földet. Budapestig is eljutott, ahol interjút adott, de a házassága ráment a mutatványára.