Gazdaság

Százmilliókat csalt ki úgy, hogy jó kapcsolatokkal bíró embernek hitték
Százmilliókat csalt ki úgy, hogy jó kapcsolatokkal bíró embernek hitték
Amikor a férfi fél évre eltűnt, társai külföldi kiküldetésre hivatkoztak, holott a férfi valójában börtönben volt.
A fővárosi önkormányzatok az idén 36 milliárd forintnyi ingatlant értékesíthetnek
A fővárosi önkormányzatok az idén 36 milliárd forintnyi ingatlant értékesíthetnek
Sok a kiadás, kevés a bevétel, a főváros és a kerületek üzlethelyiséget, ipari csarnokot, lakásokat, telket, villát, volt iskolát, sőt egész lakóházakat is eladnak.
GKI: Az üzleti vállalkozások a válság előtt voltak utoljára ennyire optimisták
A gazdaságkutató szerint a lakosság is egyre pozitívabban látja a saját pénzügyi helyzetét.
Kelet-európai cégé lett a vadnyugati Colt
Kelet-európai cégé lett a vadnyugati Colt
A cseh CZG vásárolta meg az ikonikus amerikai fegyvergyárat. Az eladások növekedését várják.
Egy 40 éve működő, Covid nevű cégtől sokan kérnek tesztet, de teljesen mással foglalkoznak
Egy 40 éve működő, Covid nevű cégtől sokan kérnek tesztet, de teljesen mással foglalkoznak
A cég alapítói eredetileg Video Company-nek, röviden Vidco-nak akarták elnevezni a vállalatot, de ezen a néven már létezett több más cég is, ezért inkább Covidnak nevezték el.
Egységes csillagbesorolást kap minden szálláshely
Egységes csillagbesorolást kap minden szálláshely
A minősítési rendszer jövő januárban indul.
25 millióra büntették a túl sokat ígérő sampon gyártóját és forgalmazóját
Azt még tudták igazolni a GVH előtt, hogy termékük csökkenti a hajhullást, azt már nem, hogy teljesen meg is szünteti. Egy egészségmagazin 185 ezres bírságot fizetett a termék burkolt reklámjáért.
650 ezer forintot keres egy pályakezdő informatikus
650 ezer forintot keres egy pályakezdő informatikus
Megéri az alapképzés után a mesterszakot is elvégezni, mert akár több tízezer forinttal is többet kereshet egy pályakezdő.
Elbukta a fellebbezést a magyar állam a Sodexóval szemben, a franciáké a 25 milliárdos kártérítés
Zsidai Roy szerint nyáron összeomolhat a budapesti vendéglátás
Zsidai Roy szerint nyáron összeomolhat a budapesti vendéglátás
A NER-közeli étterem-tulajdonos szerint sokkal keményebb június–júliusra, sokkal nagyobb veszteségekre számíthatnak, mint akár februárban vagy márciusban.
Kövess minket Facebookon is!