Gazdaság
Nagy Márton szerint szeptemberben elértük a mélypontot
A nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Századvég Konjunktúrakutató Vidék konferencián azt mondta, a kormány több mint 4000 milliárd forintot költ „a családok és a vállalatok” támogatására.
A magyarok közel kétharmada érzi, hogy változtatnia kell az életmódján a klímaváltozás miatt
Az Európai Beruházási Bank megbízásából készült felmérés szerint a magyarok közül sokan úgy vélik, hogy jobb lenne, ha beruháznánk az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásba.
Ne gondolja, hogy az amerikai tőzsde nem átpolitizált! Nézze meg az 1000 milliárd dolláros Teslát!
Donald Trump győzelmét ünnepli a tőzsde. Na persze nem mindegyik papír, de a Tesla mindenképpen.
Félmilliárdos visszaélést gyanít az Integritás Hatóság a nógrádi halastavak EU-támogatásai mögött
Fiktív számlázás, összeférhetetlenség és kettős finanszírozás gyanúja is felmerült.
A kormány továbbra is rejtve hagyná, hogy melyik milliárdos milyen nagy üzletben van benne
A magántőkealapok, vagyis a milliárdosok befektetéseit elrejtő furcsa magyar képződmény szabályozása változik, a hatóságok listázzák majd őket, de az adatbázis nem lesz nyilvános.
2015 óta triplázódtak a hazai ingatlanárak, ez a legmagasabb emelkedés az EU-ban
Nálunk 200 százalékos volt az emelkedés, míg a régió második helyezettjének csupán 134. Ezáltal az alacsonyabb jövedelműek már lassan a fizetésük felét lakhatásra költik.
Elérte a rekordnak számító 80 ezer dollárt a bitcoin
Ez az elnökválasztás következménye, Trump egyébként megfogadta, hogy az Egyesült Államokat a bolygó kriptofővárosává teszi.
A klímamumus Trump visszatérése vészjósló árnyékot vet az épp kezdődő klímacsúcsra
Sokan attól tartanak, hogy Donald Trump nemcsak újra kilép a párizsi klímapaktumból, de még radikálisabb hátramenetbe állíthatja a világ második legszennyezőbb országát. Ugyanakkor a klímaördög...
Kezdő lökést adhat a munkáshitel, de megéri egy 4 milliós kölcsönért előre lemondani a külföldi...
Nagyon sok kérdés van a kormány legújabb támogatott hitelprogramja körül. Például az, hogy bölcs döntés-e, ha a fiatal szakmunkás a szülőktől való gyorsabb elköltözésért vagy egy hitelre vett...
Jó hatása lehet a munkára a munkahelyi beceneveknek, de nagyon nem mindegy, hogyan használjuk őket
Egy kanadai és egy amerikai kutató azt vizsgálta meg 1100 ember bevonásával, milyen hatása van a munkahelyi beceneveknek. A becézés néha pozitív következményekkel járhat, de számít, hogy ki becéz kit.













