
2027-ben indul a világ leghosszabb direkt repülőjárata London és Sydney között, 22 óra lesz az út
Speciálisan átalakított Airbus A350-esek fognak járni az útvonalon, ezekbe 20 ezer literrel több kerozint lehet tankolni a szokásosnál.
Annyi embert rúgnak ki a nagy techcégek a mesterséges intelligencia miatt, hogy Kaliforniában a...
Idén eddig 153 ezer embert építettek le az óriáscégek, mert feleslegessé váltak az MI miatt, vagy rajtuk spórolnak, hogy több pénz jusson az MI-re.
Tardos Gergely lesz az Államadósság-kezelő Központ vezetője
Tardos az ÁKK élén az államháztartás finanszírozásáért, az államadósság és likviditás kezeléséért felel majd.
Visszautasítja a BYD, hogy környezetkárosítást okozott volna Szegeden
Zajlik a nyomozás a magyarországi beruházáskor elkövetett környezetvédelmi szabálytalanságok gyanújával.
Vitézy: A Dunakeszi Járműjavító csődje miatt kellett osztrák vasúti kocsikat bérelnie a MÁV-nak
Itthon is lenne elég klimatizált kocsi, csak a közlekedési miniszter szerint mind a járműjavítóban vannak, amit az Orbán-kormány orosz és neres köröknek privatizált.
Magyar alapítású dróngyártó cég lett a német védelmi ipar egyik legígéretesebb szereplője
Az alig három éve alapított, elhárítódrónokat fejlesztő és gyártó Tytan Technologies Ukrajnába is szállít a drónjaiból, Németország pedig több tízmillió eurós megbízást adott a startupnak, hogy...
Ha végre itt a nyár, és meleg az idő, az ember sürgősségi osztályra jár
A magas hőmérséklet egészségi hatása a sürgősségi betegellátó osztályok forgalmán is érezhető.
Megnéztük, mennyire éri meg strandolni idén, a hekk meghekkelte a pénztárcánkat
Hiába szisszenünk fel a sajtos-tejfölös lángos árától, összességében nem olyan vészes a strandhelyzet, mint elsőre látszik.
Nemrég még noszogatni kellett a dolgozókat az MI-használatra, aztán rácsúsztak. A cégek most...
Az Uber idén négy hónap alatt elköltötte a teljes mesterségesintelligencia-keretét. A cégek a korábbi „tokenmaxxing” helyett most arra kérik az alkalmazottakat, használjanak kevesebb AI-eszközt.
Fél évvel a választás előtt kötöttek állami szervek több tízmilliárdos szerződést a kötelezően...
A Poszeidonról lesújtóan nyilatkoztak minisztériumi dolgozók. A cég ingyen adta a rendszer licencét, de aztán egy rendelettel kötelezővé tették a használatát, ami rengeteg pénzbe került az államnak.












