Húsz év után derült ki, hogy valódi dinólábnyomok díszítenek egy ausztrál iskolát
Húsz év után derült ki, hogy valódi dinólábnyomok díszítenek egy ausztrál iskolát
Ráadásul szokatlanul sok dinoszaurusz tapicskolta össze az adományként kapott majd az épületre kihelyezett sziklát.
Több évtizedes rejtélyt fejtettek meg kutatók a Parkinson-kórról
Több évtizedes rejtélyt fejtettek meg kutatók a Parkinson-kórról
Sikerült leírni egy nagyon fontos fehérjét, ami segíthet új gyógymódok kifejlesztésében is.
Repülőbalesetben meghalt Carl Lundström, a Pirate Bay egyik alapítója
Repülőbalesetben meghalt Carl Lundström, a Pirate Bay egyik alapítója
A svéd üzletember valószínűleg a rossz látási viszonyok miatt veszthette el az uralmat a kisgép fölött, amit ő vezetett, így zuhant le a szlovén hegyekben.
Ezért kár volt kinyírnia az Apple-nek a kompakt telefonjait
Ezért kár volt kinyírnia az Apple-nek a kompakt telefonjait
A minden különösebb csinnadratta nélkül bejelentett iPhone 16e nagyszerű telefon, és az Apple kínálatában tényleg nincs nála olcsóbb. A létezését viszont így is nehéz megindokolni.
Itt az első operációs rendszer kvantumszámítógépeknek
Itt az első operációs rendszer kvantumszámítógépeknek
Jelentős lépés ez a kvantuminternet felé. Azért még nem törölje le a Windowst.
Chromecastja van? Nem működik? A Google öntől is elnézést kér
Chromecastja van? Nem működik? A Google öntől is elnézést kér
Már dolgoznak a hiba javításán, amelynek egészen banális oka lehet.
A házas férfiak háromszor akkora eséllyel híznak el – de a nők nem
A házas férfiak háromszor akkora eséllyel híznak el – de a nők nem
A túlsúly kockázata viszont egy új kutatás szerint a nőknél is magasabb, ha házasok, bár kevésbé, mint a férfiaknál.
A levegő páratartalmával bontja le a műanyagot egy új módszer
A levegő páratartalmával bontja le a műanyagot egy új módszer
Környezetkímélő, olcsó és gyors: négy óra alatt végzett a műanyag 94 százalékával.
Könnyebben bedőlhetünk az összeesküvés-elméleteknek, ha rosszul alszunk
Könnyebben bedőlhetünk az összeesküvés-elméleteknek, ha rosszul alszunk
A kialvatlansággal depresszió, ingerlékenység és paranoia jár, ami termékeny táptalaja lehet az álhíreknek.
Egyetlen ország sem tartja a lépést az ENSZ fenntarthatósági céljaival
Egyetlen ország sem tartja a lépést az ENSZ fenntarthatósági céljaival
Egy friss kutatás szerint a 2030-as céldátumra senki nem fogja elérni a célokat, a tudósok azt mondják: ha egy jobb világot akarunk, azonnal kell cselekedni.
Kövess minket Facebookon is!