Techtud
Ingyen magával visz nyolc embert a Hold körüli útra a SpaceX első űrturistája
Bárki jelentkezhet a japán milliárdos Mezava Juszaku felhívására, aki segíteni tud a társadalmon az utazással, és hajlandó ebben segíteni a többi résztvevőt is.
Egy csapat tintahal átment egy eredetileg embergyerekeknek tervezett kognitív teszten
A híres mályvacukor-kísérlet némileg módosított változatából kiderült, hogy a tintahalak képesek az önkontrollra, de az nem, hogy miért.
Csepegtetik a részleteket az egyetemek új finanszírozási rendszeréről
A Magyar Nemzet szerint a jövőben meghatározó szempont lesz a tudományos, kutatási tevékenység.
Csak egy fogászati röntgen kellett, és kiderült, mit rejtenek eddig sosem olvasott, lezárt levelek
A korszakalkotó felfedezéssel kiderült például, mit akart a londoni Jacques Sennacques a Hágában élő unokatestvérétől.
Húszéves technológiájú processzor hajtja a Perseverance marsjárót
Az ősét az Apple az iMac G3-as számítógépekben használta a kilencvenes évek végén.
Magyar álhírrendőrséget indít a Facebook
Illetve rendőrt, mert egy szál magyar újságíró fogja ellenőrizni a megosztott tartalmakat. Őt viszont az AFP profi csapata és a Facebook algoritmusai is segítik. Magyarország mellett Bulgáriában is...
Világító cápákat találtak Új-Zéland vizein
A kutatók szerint a kisebb cápák álcázásként használhatják a fényt, míg a búvárcápának vadászatnál lehet előnyös a fénykibocsátás.
Pajzsként védhet más harci repülőgépeket a Boeing pilóta nélküli gépe
Végrehajtotta első tesztrepülését a földről irányított Loyal Wingman.
A Twitter elkezdi szűrni a hülyeségeket író oltásellenes posztokat, és tiltani a fiókokat
Büntetőpontos rendszer jön, ha valaki sok kamut oszt meg, felfüggesztik, majd végleg kizárják.
A TikTokot másolva húzná be a feltörekvő rappereket a Facebook
A BARS-ban vannak beatek, kihívások, rímajánló és beépített autotune is.