Átkozott nyár címmel forgatott klipet Tóth Gabi, de vajon miről?
A klipet még nem tette közzé, de azt írta, ez egy nagyon fontos dal számára.
Új királyuk van a szájrohasztóan erős paprikáknak
A Carolina Reapernek kaszáltak, a Pepper X az új Guinness-rekorder.
A szegény legény és a hetedhét országon túli állami vasutak
Vitéz legyen a talpán, aki elindul szerencsét próbálni!
Orbán Balázst vett a kezébe A Nagy Ő versenyzője, és ez a politikai igazgatónak is feltűnt
Smith Adél azt mondta, maga választotta a könyvet.
Vajon mit akart üzenni az az ember, aki éppen a Parlament lépcsőjére tett ki öt kiscicát?
Múlt csütörtökön kerekezett el a helyszínre, tettét rögzítették a kamerák.
Valamiért Bohár Dániel mond beszédet a bicskei október 23-i ünnepségen
Az önkormányzat a megafonos megmondóemberen kívül fúvószenekart és egy iskolai előadást szervezett az ünnepségre.
„Jézus Máriám, ha ezt túlélem!” – mondta az Orbán mellett utazó Lázár János
A 83-as főút új szakaszának átadásán mentek el egy tesztkörre, a miniszterelnök vezetett.
Mindennapos késések, elhúzódó felújítások, veszteséges működés, elégedetlen utasok, ismerős?
Nem, most kivételen nem a MÁV-ról van szó, hanem a német vasúttársaságról, ami egyre többet késik és közben borzasztóan veszteséges.
Orbán Viktor úgy adott át egy útszakaszt, mintha az egy kikötő lenne
Félnótás kapitány, a népek feltámadott tengere, kirobbant hullámverések – mind egyetlen beszédben!
Szólásszabadság libsi módra! – ezzel posztolta adathalász linkjét Boldog István
A „nemzeti gondolkodó és gasztró blogger” oldalának ideiglenes zárolásáról szóló üzenet az adathalászat minden klasszikus jegyét magán hordozza.













