Verstappen és Norris is erősítette a világbajnoki esélyeit az Amerikai Nagydíjon
Gyors előzéssel indult a vasárnapi Amerikai Nagydíj a második helyért. Charles Leclerc Ferrarija volt az egyetlen autó, amelyre az élmezőnyből lágy keveréket raktak, és ez be is jött neki a rajtnál: az első kanyarban elment Lando Norris McLarenje mellett.
Norris hiába próbálta visszaszerezni a helyét, több kísérletét is visszaverte Leclerc. A csatáknak köszönhetően Verstappen gyorsan ellépett tőlük, és a másik Ferrarival Lewis Hamilton is megérkezett Norris hátába. A McLaren lemaradt a 6. körre.
A kezdés nagy nyertese Cunoda Júki lett, aki a rosszul sikerült időmérő után a 13.-ról a 6. helyre ugrott, a Williamseknek és a Mercedeseknek viszont balul sült el az első szakasz. Utóbbi csapatból George Russell két helyet veszített az első körben, a hetedikben pedig Kimi Antonelli csúszott vissza majdnem a mezőny végére. Nem a saját hibájából járt így: Carlos Sainz szállt bele egy sikertelen előzési kísérletnél. A Williams pilótája ki is esett. Az istálló másik versenyzője, Alex Albon az első körben ütközött a sauberes Gabriel Bortoletóval, a thai-brit versenyző elsőként állt ki a boxba.
A hetedik körös baleset miatt egy ideig virtuális biztonsági autó fagyasztotta be a versenyt. Egy ideig az újraindítás után sem változott az élmezőny sorrendje. Verstappen ismét ellépett az első helyen, a pontversenyt vezető Oscar Piastri pedig megint lemaradt a negyedik Lewis Hamilton Ferrarija mögött. A másik McLarenben Norris a 15. körre zárkózott fel ismét Leclerc mögé ahhoz, hogy elkezdhesse támadni a második helyért. A monacói a 21. körig tartotta magát. Norris már egy fekete-fehér zászlót is kapott a pályaelhagyások miatt, azaz egy húzása maradt a kizáráshoz, de csak sikerült a sokadik 12. kanyaros próbálkozása.
Hamilton is megérkezett Leclerc nyakára, aki ellene se hagyta magát, a csapat pedig kihozta a boxba egy közepes gumiért. Ekkor úgy tűnt, a Ferrari máskor gyakran bohócmémeket ihlető stratégiai részlege Leclerc ügyes rajtjával és védekezésével ötvözve nagyot alkotott Austinban. A monacói sorra előzte a középmezőny pilótáit a friss gumikon, miközben a 27. körben már a zavartalanul cirkáló Verstappen is elkezdett panaszkodni a kezdő keverékére.
Piastri a 31. körben kezdte a közepes gumis élmezőnyből a kerékcseréket lágyra. Norrist Leclerc menetelése mellett a lassúra sikerült boxkiállása is hátráltatta, bőven csak a harmadik helyre ért vissza. Láthatóan kemény vezetéssel, csúszkálva próbálta utolérni a Ferrarit. A 38. körre érkezett meg szorosan Leclerc mögé, de a nagy rohanás addigra túlfőzte a hőségriadóban a lágy keveréket, még előzési kísérlethez sem maradt benne elég. „A gumik elszálltak” – jelentette rádión a 40. körben. A 44.-re az első tízhez hasonlóan már ő sem volt két másodpercen belül az előtte haladó autóhoz képest, beállt a mezőny.
A végére ismét próbálkozott a visszahűtött gumikkal. Az 56 körös verseny 50. körére ismét egy másodpercen belülre került, és az 51.-ben az első hajtűkanyarban bedugta az orrát Leclerc elé. Ekkor még a ferrarisnak sikerült egyből visszavágnia, de a 12. kanyarban már nem. Hiába biztatták rádión, hogy tartsa Norrist nyomás alatt a fekete-fehér zászlós figyelmeztetése miatt, a brit villámgyorsan elhúzott.
A leintésig már nem is volt komolyabb változás. A hajrában Franco Colapinto csapatutasítás ellenére előzte a másik Alpine-ban Pierre Gaslyt a 17. helyért.
Az austini eredmény öt futammal a vége előtt szorosabbá tette az egyéni világbajnokságot. Verstappen az első és Norris a második helyével 40, illetve 14 pontra faragta a hátrányát Piastrival szemben, aki vezeti a pontversenyt. Az ausztrál a McLarenek sprintfutamos kiesése után csak az ötödik lett Austinban a dobogósok, valamint Hamilton mögött.
Russell a 6., Cunoda a 7. lett, a sprint időmérőjén remekelő, de a rövidebb futam legelső kanyarjában balesetbe keveredett Nico Hülkenberg a 8. hellyel vigasztalhatta magát. Oliver Bearman úgy szerezte meg a Hasszal a 9. helyet, hogy egyszer kiszaladt a pályáról és megpördült Cunodával harcolva. A pontszerzők sorát Fernando Alonso zárta.
A csapatok versenye is élesebb lett a már világbajnok McLaren mögött. A Mercedes előnye csak hét pont a Ferrarival és tíz a Red Bull-lal szemben.