Bánáti Anna
Bojkottálja a Spart az egyik osztrák tejüzem
Összekaptak a tejtermelők és a Spar Ausztriában: a gazdák emelnének az árakon, a Spar szerint azonban nem indokolt a drágítás.
Uniós szabályozás miatt drágul jövőre az üzemanyag
A módosítások hatálybalépésével megnő az üzemanyag-kiskereskedők által fizetendő adó, emiatt tartósan drágulhat az üzemanyag.
Fact-check: nagyot mondott Nagy István a Magyar Falu Programról, pedig elég lett volna, ha felmegy...
A miniszter azt állította, hogy a programban részt vevő települések több mint felében nemhogy megállt a népességszám-csökkenés, hanem folyamatosan emelkedik a lélekszám. Hát, nem.
Jól kereshetett Mészáros Lőrinc azzal, hogy eladta a bukott ásványvízkirály egykori cégét a Molnak
3,5 milliárd forintot fizetett a Mol Mészáros Lőrinc magántőkealapjának, de az üzlettel az olajipari vállalat sem jár rosszul.
Országosan 9 százalékkal nőttek a lakásárak az elmúlt egy évben
2024 második negyedévében stagnáltak a lakásárak, éves alapon azonban már más a helyzet. A legjobban a Dél-Alföldön lőttek ki az árak.
Budapesten 2900 forintra nőtt a fizikai dolgozók átlagos órabére
Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, illetve a Dél-Dunántúlon még mindig 2000 forint alatt van az átlagos órabér a fizikai dolgozóknál.
Továbbra is titkolózik Lázár János minisztériuma arról, kik indulnak a kastélyprivatizáción
Újabb adatkérést utasított el az Építési és Közlekedési Minisztérium, de Lázár egy pénteki sajtótájékoztatón felsorolt néhány céget, akik már pályáztak kastélyokra.
Tranzakciónként 5000 forintos limit jön a MOHU automatáin
A limit sokaknak okozhat kellemetlenséget, mert a boltban levásárolható papírutalvány a legnépszerűbb visszaváltási mód.
Továbbra is mélyponton a forint
Egyéves mélypontra került a forint a dollárral szemben, az euróval szemben pedig továbbra is a 404 feletti sávban mozog.
30 milliárd forint jött be Tiborcz Istvánéknak adóalap-kedvezményből az elmúlt öt évben
Varga Mihály pénzügyminiszter nyolc éve tett javaslatot arra, hogy a hazai vállalkozások a műemlék épületek és a helyi védelem alatt álló ingatlanok felújításánál csökkenthessék az adóalapjukat, ezt...









