Bánáti Anna

Bánáti Anna

Alig több mint 50 százalék támogatja az EU-csatlakozást Moldovában, az elnökválasztáson második...
99 százalékos feldolgozottság mellett úgy tűnik,kicsit többen akarnak belépni, ez EU-párti Maia Sandu elnök nem kapott többséget.
Száz éve küzd Egyiptom a maláriával, most hivatalosan is felszámolta a betegséget
Maláriamentesnek minősítette Egyiptomot az Egészségügyi Világszervezet.
„Ez a strand a miénk!” – Tízezrek tüntettek a Kanári-szigeteken a turisták ellen
2023-ban a szigetcsoportra több mint 16 millióan érkeztek, a becslések alapján idén ez a szám még magasabb lehet.
2025-ig velünk maradhat a magas kakaóár
Még közel egy évig nem csökkenhet a kakaó világpiaci ára, a csokigyártók addig kreatív módon próbálják túlélni a hiányt.
Csárdi Antal: Rogán, Ungár és Vitézy egyeztette a választási stratégiát
Az LMP-ből frissen kilépő politikus szerint Ungár Péter nem tagadta az egyeztetés tényét, de azt mondta neki, nem ült le Rogán Antallal.
Három napja vannak milliók áram nélkül Kubában, harmadszor sem sikerült helyreállítani az ellátást
A hiba kijavítása sürgető lenne, vasárnap délutánra megérkezik az országba az Oszkár hurrikán.
Kiképzési gyakorlatot tartanak a honvédség Gripenjei, a fél országban lehet majd hallani
A gyakorlatokat hétfőn, kedden és csütörtökön tartják a délutáni és esti órákban. Az ország több részén is nagyobb zaj- és hanghatásra kell számítani.
Romániába költözteti a gyártás egy részét a Zalakerámia
A gyártás várhatóan már 2025-ben megindulhat a kolozsvári üzemben.
Tiborcz István cégcsoportja fejleszt logisztikai bázist a Magyar Postának
Az állam nem csak a fejlesztést végezteti el a Waberer's Csoporttal, 2026-ban fel is vásárolja majd a logisztikai központot.
Kövess minket Facebookon is!