Brückner Gergely
Szijjártó Péter: A Bosch akkumulátorgyártást, logisztikát bővít Miskolcon
A külügyminiszter szerint a magyar gazdaság remekel, mesterhármast ért el, megdöntve a foglalkoztatottság, a beruházások és az export rekordját is.
Újabb kínai milliárdos tűnt el rejtélyesen
Hova tűnt Bao Fan? Hova tűnt Bao Fan? Ez a kérdés foglalkoztatja a kínai tőkepiaci közösséget.
Az unióból egyedül mi maradunk: Bulgária augusztusban kilép a Nemzetközi Beruházási Bankból
Korábban már Szlovákia és Csehország is távozott, Románia kilépése pedig folyamatban van.
Újra termel a Dunaferr, indiai üzletemberek jártak a gyárban
Azt még pontosan nem látni, hogy milyen konstrukcióban dolgoznak indiai és más nemzetközi szakemberek a Dunaferrnél, de a dolgozók nagyon bizakodóak.
Még a sok extraadóval együtt is rekordévet zárt a Mol
A kedvező hatások összességében felülírták a negatívumokat a Mol Nyrt. életében, így, bár az év utolsó három hónapja már nem volt annyira erős, mint a megelőző kettő negyedév, de meglett a...
Novák Katalin Bahreinbe látogatott, fontos üzleti megállapodáson is dolgozik a delegációja
Magyarországnak energetikai szempontból meghatározó az Öböl-térség, a Telex úgy tudja, hogy Manamában, Bahrein fővárosában több ipari együttműködésről tárgyalnak a felek.
„Nem voltak szégyenlősek, ez all-in, mindent visznek” – Rogán Antal bizalmi köre megérkezett a...
Indulhat az új rezsim a Vodafone életében, de vajon betoppan-e Várkonyi Andrea is? A társaság dolgozói abban bíznak, hogy a cég szakmai alapon működik tovább, de a miniszter környezetéből érkező,...
A forint lenyugodott, jönnek is a befektetők, de drága mulatság lesz így a magyar állam...
Hiába jelennek meg rossz hírek a nemzetközi sajtóban Magyarországról, a külföldi befektetők örömmel veszik most a magyar devizát. Bár a GDP-arányos államadósság csökken, de ez csalóka, mert a...
Lemondott a moldáv kormány egy nappal azután, hogy az ukránok szerint Moszkva az ország...
Natalia Gavrilita moldovai miniszterelnök állandóan konfrontálódott Maia Sandu elnökkel.
Csányi Sándor: Az OTP piacvezető lesz a szlovén bankpiacon
A kelet-közép-európai bankpiacon továbbra is a magyar OTP a tranzakciós bajnok. A hazai piacvezető most Szlovéniában is első számú bank lett.









