Jandó Zoltán

Jandó Zoltán

Konkurens nélkül megnyerte a közbeszerzést, majd engedett az árból 140 millió forintot
Dőlnek az állami megrendelések Tasnádi László cégéhez, ám ezúttal furcsa fordulatot vett egy tender.
Nagyon úgy tűnik, hogy az Amazon kinyírt egy női nevet
Az amerikai cég elnevezte Alexának a virtuális asszisztensét, és a szülők világszerte úgy döntöttek, inkább más nevet választanak a lányuknak.
Két ábra, amely megmutatja, mennyivel többen haltak meg a járvány alatt
Százezrekkel többen veszítették életüket tavaly az Európai Unióban, mint a korábbi években.
Az év végi lezárások mellett is nőni tudott a magyar gazdaság
Igaz, hogy csak negyedéves alapon emelkedett a GDP, de ez is komoly meglepetés. A teljes évben a magyar gazdaság 5,2 százalékát vitte el a koronavírus.
Ha a kormány besegít, Mészáros Lőrinc a PET-palackokon is hatalmasat kaszálhat
Az egész országban egyedülálló műanyag-feldolgozót szerzett meg Mészáros Lőrinc. A kormányzat épp most dolgozik a piac szabályozásán, amivel nagyon jó helyzetbe hozhatja a milliárdost.
A magyarok többsége egyáltalán nem számít arra, hogy idén külföldön nyaralhat
A Reacty Digitallal közös felmérésünk szerint nem lesz népszerű a védettséget igazoló plasztikkártya, és a legtöbben nem tartják reálisnak a külföldi nyaralást.
Sör, chips, autó? Nem, az idei Super Bowl győztese egy jelzálog reklám
Rengeteg hirdető eltűnt a Super Bowlról, így nem csoda, hogy csökkent a reklámok ára. Persze még így is 1,6 milliárd forintba került egy fél perces sáv.
Nagyon sok fiatal magyar dohányzik, és kicsi az esélye, hogy leszokjanak
A passzív dohányzást szinte sehol nem sikerült olyan hatékonyan felszámolni, mint itthon, és az aktív dohányosoknál is akadnak kedvező fejlemények, de van még min dolgozni.
Kevésbé nőtt a halálozás azokban a megyékben, ahol otthon maradtak az emberek
Éles különbségek vannak a Magyarország megyéi között abban, hogy az elmúlt hónapokban mekkora volt a halálozások többlete a járvány előtti időszakhoz képest.
A Pepsi gyártása lehet Mészáros Lőrinc nagy dobása
Az ásványvízen alig lehet nyerni, energiaitalban a Hellel kellene versenyezni, így valószínűleg az üdítőital-gyártás felé mozdulhat Mészáros Lőrinc új üzeme.
Kövess minket Facebookon is!