Jandó Zoltán

Már nem Fejér a legfertőzöttebb megye az országban
Április eleje óta a főváros után Fejér megyében volt népességarányosan a legtöbb fertőzött, ez változott meg a mai adatközlést követően.
Szellemgyár lehet a debreceni BMW-üzem néhány hónapig
A kommunikáció alapján úgy tűnik, hogy a gyár építése mindössze néhány hónapot csúszik, de a termelés mégis csak egy évvel a tervezett után indul meg.
Hárman maradtak versenyben a budapesti atlétikai stadion építéséért
Könnyen lehet, hogy ugyanaz a konzorcium húzza fel a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épülő stadiont, amely a 190 milliárdos Puskást is építette.
Tartósan átalakítja a koronavírus a magyar felsőoktatást, és ez akár jó is lehet
Vannak műfajok, ahol nem működik, de az előadásoknál bevált az egyetemeknek a távoktatás. Hallgatók és oktatók is felvetették, hogy a járvány után sem kellene visszaállni.
Többek között ezért nem fog egyik percről a másikra talpra állni a gazdaság
Rengeteg szolgáltatóhelyre az emberek fele-kétharmada akkor sem térne vissza, ha már lehetne. Így hiába reménykedtek sokan, nem V alakú lesz a válság.
Újraindult az egészségügy, de védőfelszerelés vagy nincs, vagy megfizethetetlen
Elvileg másfél hete újraindult az egészségügy, de sok helyen még most sem teljesen tiszta, hogy mikor, milyen óvintézkedésekkel, és kit láthatnak el.
Sok állás megszűnik, de még több lesz a bizonytalan munkahely a járvány utáni munkaerőpiacon
Először csökkenhet, majd emelkedhet azoknak az aránya, akiket határozott időre szóló szerződéssel foglalkoztatnak. A folyamat már itthon is megindult.
Már a koronavírus-járvány előtt eldőlhetett, hogy halasztják a BMW-gyárat
Megritkultak a találkozók a németekkel, amiből sok beszállító erre következtetett. Az állami projektek viszont az utolsó pillanatig dübörögtek a projekt körül.
Furcsán vándorolnak a koronavírus-fertőzöttek a magyar megyék között
A szombati adatok szerint két magyar megyében is több mint egy hét után csökkent a koronavírus-fertőzöttek összesített száma, ami ugye elvileg nem lehetséges.
Hatmilliárd még kellett, hogy mindenki értesüljön a 13. havi nyugdíjról
Rogán Antal minisztériuma eddig 93 milliárd forintot költött a kék hátterű és Soros György arcképével díszített plakátokról elhíresült kampányokra.
Kövess minket Facebookon is!