Klág Dávid

Klág Dávid

Ez a német város ad két hétre egy bútorozott lakást, ha aztán oda akarsz költözni
Az 1950-ben alapított Eisenhüttenstadt lakossága erősen megcsappant a fénykora óta, de még a helyi vasmű megy.
Két világhírű magyar nevét viseli a legkíméletlenebb kapitalista
Wes Anderson új filmje, A föníciai séma látszólag megint egy sokszereplős babaház, de belül ott dobog az emberi szív, csak éppen Benicio del Toro morcos arca mögé rejtették.
A szentesi Fidesz irodája előtt tüntettek az ellehetetlenítési törvény miatt
A résztvevők leragasztották a szájukat, és egy Orbán Viktor-idézetet támasztottak a bejárathoz.
Több mint huszonöt év után megint egy filmben játszanak A csaj nem jár egyedül főszereplői
Az ezredforduló egyik legsikeresebb tinifilmjének két sztárja egy romantikus filmben fog találkozni.
Vádat emeltek a Liverpool bajnoki parádéján tömegbe hajtó sofőr ellen
A hétfői tömegbalesetben több mint hetvenen sérültek meg.
Pénzbüntetéssel jár, ha idő előtt felállunk egy Törökországban landoló repülőn
Sok utas panaszkodott azokra, akik landolás után már veszik ki a bőröndöket.
„Erre rámegy Budapest” – reakciók a fővárosi inkasszóra
Magyar Péter szerint a főváros jó lenyomata annak, miért nem működik az ország. A Kutyapárt szerint a Fidesz- és a Tisza-frakciók, Vitézy szerint Karácsony Gergely a hibás a helyzetért.
Nagy Márton szerint az Államkincstár jogosan hajtotta végre az inkasszót Budapesttel szemben
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem lehet jogvédelmet alkalmazni a beszedés ellen, amely az adóbeszedés egyik módja.
A tizenöt éves NER legikonikusabb mondata a következő
Egy hónapon át szavaztattuk meg az olvasókkal, hogy mi a 15 éves Nemzeti Együttműködés Rendszerének ikonikus mondata. A háttérben húzódó Gyurcsány-szálnak, a bögybográcsoknak, a zsírra szállt pornak...
Szájkarate-döntő: „Soha nem vetemednénk arra” vs. „Orbán egy geci”
Gigászok harca a NER legikonikusabb mondata címért zajló verseny utolsó fordulójában. Ki nyerjen, Simicska vagy Orbán?
Kövess minket Facebookon is!