
Mészáros R. Tamás
Két év alatt eljutottunk oda, ahol voltunk
Az infláció és a fogyatkozó állami tartalékok alapján úgy tűnhet, bajban van a magyar gazdaság, de európai összevetésben nem áll rosszul az ország, és a kormánynak van miből osztogatnia a...
Németországban sikerült átmeneti áfacsökkentetéssel segíteni a rászorulóknak
A kutatások szerint főleg a fiataloknak és rossz pénzügyi helyzetű háztartásoknak jött jól a járvány alatt ez a lépés.
Biden soha nem látott szankciókat is belengetett Putyinnak, de ezek egyre kevésbé elrettentőek
Az Egyesült Államok komoly gazdasági következményekkel fenyegeti Putyint az ukrajnai helyzet miatt. Az ukrán határnál több mint 100 ezer katonát összevonó orosz elnök azonban csak mérsékelten...
Az osztogatás hatékonyabb, mint a munkaalapú társadalom
A közvélekedés szerint a szegények elherdálják a segélyeket, de közgazdasági kísérletek szerint valójában a pénz- és tőkeinjekció a leghatásosabb módja a szegénység felszámolásának.
Az emberek ugyanúgy éheznek, de Amerikát már (állítólag) kilőhetné Kim Dzsongun
Kim Dzsongun tíz éve lépett hatalomra Észak-Koreában, ezalatt meglepően nagy elánnal irtotta ki belső ellenzékét, és a rakétafejlesztésben is felülmúlta felmenőit, cserébe a várt gazdasági...
A német gazdaság olyan válságálló gerincre épül, ami nálunk alig van
Az ipari termelés gyengélkedik, de a német ipar gerincét adó kkv-k pénzügyileg stabilak és nyereségesek maradtak a járvány alatt.
Egy évvel Donald Trump után: Joe Biden sokat tett, de nem eleget
Az amerikai elnök egy év alatt két nagy gazdasági csomagot is keresztülvitt, felpörgette az oltási programot és visszatért a párizsi klímaegyezménybe, de a szociális- és a zöldprogramja elakadt, a...
Mindenhol népszerű, de kevés helyen sikeres az újraiparosítás
Alig néhány ország van a világon, amelyet nem ért el a dezindusztrializáció, de Magyarország köztük van.
Kerti parti hozta el Boris Johnson legsúlyosabb válságát
A korábban mindent átvészelő brit miniszterelnök a hírek szerint ellentámadással készül kimászni eddigi legnagyobb botrányából, de múlt héten már nyilvános bocsánatkérésre kényszerült, a...
Még azok sem járnak jól, akik rengeteget keresnek a drágulással
Visszatérhet-e a nyersanyagokban gazdag országok aranykora a mostani árrobbanással? Több minden szól amellett, hogy nem: bár az exporton most jól lehet keresni, a bevételt sok helyen felfalja az...