
Mészáros R. Tamás
Konzultál a civilekkel, de ha kell, eltüntet embereket: Kína szerint ez a demokrácia jövője
A Kínai Kommunista Párt újabban azt hangoztatja magáról, hogy a működő demokrácia mintapéldája. Bár ezt kevesen veszik komolyan, bizonyos konzultatív elemek valóban megjelennek a kínai rendszerben –...
Saját magával kell megküzdenie Kínának, ha el akarja érni az új célját
Hszi Csin-ping pártfőtitkár a kínai gazdaságot és a nemzetközi rendszert is felforgató reformokba kezdett. Hogy ezek hova vezetnek, az nagyban függ majd a homályos kínai hatalmi viszonyok...
Van egy ország, ahol még most sincs infláció
Az importárak 44 százalékkal nőttek, a fogyasztói árak mégis csökkentek Japánban, ahol a cégek tartanak az áremeléstől, és bár a járvány alábbhagyott, a fogyasztás sem állt helyre.
Megszületett a hongkongi típusú demokrácia, ahol 90-ből 89 képviselő Kína-párti
Kína a hongkongi típusú demokrácia helyreállításaként jellemezte a hétvégi törvényhozási választásokat, amelyen rekordalacsony volt a részvétel, az ellenzék el sem indult. Vezetőit a...
Azok is elutasítják az állam egyik legfontosabb feladatát, akik jól járnának vele
Nagyon alacsony az újraelosztás, azaz a gazdasági javak állami átcsoportosításának népszerűsége, érdekes módon a társadalmi mobilitásba vetett hamis hit és a bevándorlással kapcsolatos tévképzetek...
Macron lenne Orbán új Merkelje?
A korábban a bevándorláspárti erők vezetőjeként lefestett francia elnök ma már konstruktív európai partner Orbán számára, amiben szerepet játszott jobbra tolódása, a francia stratégiai érdek és a...
Nem csúcs és nem csak demokráciák vesznek rajta részt – akkor mit akar Biden a demokráciacsúccsal?
A válaszul az EU-s részvételt is blokkoló Magyarországot nem hívták meg, de Irakot, a Fülöp-szigeteket és Pakisztánt igen. Stratégiai, regionális és választási megfontolások mellett Kína és...
Ötszázas benzinárnál sem biztos, hogy megérné olajháborúzni
Bár a sajtóban és a politológusok körében is népszerű vélekedés, hogy kis- és nagyhatalmak gyakran háborúznak az olaj megszerzése érdekében, egyes kutatók szerint ez csupán egy alaptalan mítosz. Két...
Zakatol, de nem jut előre a Magyarország nevű összeszerelő üzem
A magyar gazdaságban megtermelt érték egyre nagyobb részét exportáljuk, de nem lépünk feljebb a nemzetközi termelési láncokban az OECD friss adatai szerint.
Addig kutatták az amerikai nagy stratégiát, hogy kiderült, talán nem is létezik
Két republikánus pénzember kitúrt egy történészprofesszort a világ egyik legjobb egyeteméről. Az ügyet kísérő botrány farvizén pedig az is felmerült, hogy az egyik leggyakrabban emlegetett...