
Móra Ferenc Sándor
Ugyan, Ina, Ukrajnában nem lehet háború, ez őrültség!
A Szegeden élő nemzetiségiek közössége adományokat gyűjt az Ukrajnát sújtó háború károsultjainak. Már az első napon rengeteg felajánlás érkezett, vannak, akik menekült családokat fogadnának be.
Ilyen orkán itt még soha nem volt – panaszkodnak a Csongrád megyei gazdák
A károsultak többsége csak állami segítségre számíthat, de az még kérdéses, mikorra várható, és mekkora arányú lehet majd a kárenyhítés – ha lesz.
Sorra emelik a polgármesterek fizetését, és van, ahol a képviselők étvágya is megnőtt
A városvezetők törvény által előírt illetményemelése és annak következményei több önkormányzatnál vitát kavartak, mivel mindenhol kevés a pénz.
Szegeden a 20. század vége óta tervezik, de a harmadik híd túl messze van
Szegeden több mint két évtizede várják, hogy az állam, illetve az Európai Unió támogatásából megépüljön a város harmadik Tisza-hídja. Orbán Viktor miniszterelnök többször is megígérte ezt a...
A Dél-Alföldön még nagyobb gyógyfürdők lesznek, állami milliárdokból fejlesztenek az önkormányzatok
A Dél-Alföldön tovább bővítik a fürdőket, holott már most is bőséges a kínálat. Kérdés, hogy az egyre szélesebb kínálatban a nyereséghez szükséges vendégszámot sikerül-e hosszabb távon is megtartani.
Szeged-Hódmezővásárhely tram-train: ingyenes előfutamok a minél több utasért
Hódmezővásárhely és Szeged között november végétől április közepéig ingyen szállítja az utasokat a tram-train, azután igen kedvező lesz a jegy ára. Lázár János kormánybiztos szerint Botka László és...
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt űrállomást nyitott Szegeden, ahonnan új tram-shuttle járatok indulnak
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Szegedről indít menetrendszerű űrjárműveket, amelyek a tram-trainra hasonlítanak, de annál sokkal gyorsabban érnek Hódmezővásárhelyre. A Tatooine-ra, Felcsútra, valamint...
Telex Neked #34: Növekvő árak, harcias beszédek, terjedő fertőzés
Ez itt a Telex Neked hírlevél 34. száma: a legfontosabb hírek az elmúlt hétről.
Állatok százait mentik meg, több ezren támogatják őket, mégis létbizonytalanságban kell élniük
Évek óta a legtöbb SZJA-s 1 százalékot kapja a szegedi civil szervezetek közül a Tappancs Állatvédő Alapítvány. A tanyájukon kétszáz gazdátlan kutyát tartanak, és macskákat is gondoznak. Állami,...
Dobrev Klára Szegeden: Az utolsó csepp véremig harcolni fogok az összefogásért
Pénteken délután utcai fórumot tartott Szegeden Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje az első fordulóban győzött a város két választókörzetében, de a második menetben Botka...