Pálos Máté

Megszavazta a státusztörvényt a parlament, átlépte az ötezret a felmondásról nyilatkozó tanárok...
Egy engedmény a kormánytól: legfeljebb napi 3 óra utazásra kötelezhető csak az átvezényelt tanár.
Reménykedni a reményben - az Ózd melletti Arlón jezsuiták viszik az állami felzárkóztató programot
A borsodi Arló az ország legszegényebb településeinek egyike. A jezsuiták próbálják meg ott a lehetetlent: felzárkóztatni az ott élőket.
Az osztrák-magyar határnál a legnagyobb az életszínvonal-különbség
Nem értük utol Ausztriát, sőt nincs még egy olyan határ az EU-ban, aminek két oldalán ekkora lenne az életszínvonal-különbség. És tavaly óta nőtt is.
Kártérítés jár a Mol-nak, ha nem lép életbe a 35 éves hulladékmonopóliuma
De hogy miért hiúsulna meg az indulás, azt nem részletezi a törvénytervezet.
Több millió eurós kár érte a magyar tudományos kutatást, és ez még csak a kezdet lehet
Bizonyíthatatlan, de létező jelenség a magyar kutatók mellőzése az új pályázatokban, mondta a G7-nek egy érintett. Ráadásul a kapuk bezárulása a kutatói utánpótlást is elvághatja.
13 ábra arról, hogy miért került válságba a magyar közoktatás, és a státusztörvény miért nem...
Ha most javítana a kormány a tanárok helyzetén, évek múlva kezdhetne fejlődni a rendszer – de a belügyminisztérium más úton jár.
Ukrajna népességének egytizede lett menekült az EU-ban, Magyarországon inkább csak átutaznak
Az elmúlt hónapban a menedékstátusz haszonélvezőinek száma összeségében nőtt az EU-ban. Népességarányos számuk Magyarországon kifejezetten alacsony.
Státusz és bosszú: tüntetéssel készülnek a parlament rendkívüli ülésére a tanár-szakszervezetek
A szavazás pontos ideje még nem tudható, cilvilek és tanárszakszervezetek péntekre mindenképpen tüntetést szerveznek.
Nehezen lesz ebből felzárkózás, ha így mennek tovább a dolgok az oktatásban
Magyarország ezen a téren leszakadóban, és a kormány intézkedései inkább csak gerjesztik a folyamatot.
A kormány tényleg levette a kezét a független társulatokról
6 milliárd forintot osztott szét a kormány, de sem a Budapesti Fesztiválzenekarnak, sem a Pintér Béla Társulatnak nem jutott.
Kövess minket Facebookon is!