Pálos Máté

Közel állunk ahhoz, hogy az űrből azt is észrevegyük, ha egy tehén elböfögi magát
A műholdas károsanyag-kibocsátás megfigyelés lehetőségeket ad a nagyhatalmaknak arra is, hogy egymásra vagy kisebb országokra mutogassanak, ha a bolygó tönkretétele kerül szóba.
Az önfenntartó katamaránon tényleg semmi sem megy kárba
A megoldások nem újak, és megvannak a történelmi előzményei, csak mostanában hajlamosak vagyunk ezeket elfelejteni.
A háztetők felének napelemborítása fedezné az emberiség energiaigényét
Egy nemzetközi tudóscsoport kiszámolta, mekkora felületet kellene napelempanelekkel befedni ahhoz, hogy az emberiség energiaigényének megfelelő áramot termeljenek.
Soha nem vesztegelt még ennyi teherhajó céltalanul a világ tengerein
A tengerészek hosszú hónapokat, akár éveket is eltölthetnek a hajókon, remélve, hogy megkapják a bérüket. A jelenség hátterében a tengeri kereskedelem homályos szabályozása áll.
Megfejtésre vár a felültámogatott magyar járások rejtélye
Tizenhat hazai járás sokkal több uniós támogatáshoz jutott, mint a többi 158, de ezek szinte semmiben nem hasonlítanak egymásra.
Francia áram nélkül angol cégek sora dőlhet be, és Párizsban ezt ki is használhatják
Ahogy a gáz ára az egekbe emelkedett, az energetikai konfliktus egyre jobban kiéleződik.
A szokásosnál súlyosabb influenzaszezon jöhet
A koronavírus-járvány miatt tavaly nem volt influenza, ezért idén erősebb lehet.
Sötét adatok érkeznek a magyar öngyilkosságok alakulásáról
Évtizedek óta tartó csökkenő trendet megtörve tavaly jelentősen többen lettek öngyilkosok, mint 2019-ben, de nem csak ezért rajzolódik ki meglehetősen aggasztó kép.
Már jövőre eladhatják az utolsó benzines új autót egy európai országban
Bár Norvégia 2025-re vállalta a tisztán belsőégésű motoros autók kivezetését, az eladások olyan meredeken zuhannak, hogy ez a dátum valószínűleg csak szimbolikus lesz.
Nincs más választásunk, mint feltúrni a tengereket az ásványkincsekért?
A nagy autógyárak egyelőre távol tartják magukat a mélytengeri bányászattól, a bányászatban érdekelt cégek szerint viszont előbb-utóbb nem lesz más megoldás.
Kövess minket Facebookon is!