Pupli Anna Sára

Pupli Anna Sára

Két napon belül a második iskolai lövöldözés történt Törökországban, négyen meghaltak
Az iskola egy diákja nyitott tüzet, az egyik tanár és ő is az áldozatok között van.
Hamar új korszakra ébredt a Petőfi TV a választások után
A Petőfi TV műsorvezetője április 13-án azt mondta, szeretnének nyitni azok felé az alkotók felé is, akik eddig még nem szerepeltek náluk.
Az utolsó héten még neki kampányolt, mégse lepődött meg J. D. Vance Orbán vereségén
Az amerikai alelnök szerint nem azért látogatott Budapestre, mert biztosak voltak Orbán győzelmében.
A kutyapártos Nagy Dávid szerint rosszul mérték fel, hogy az embereknek többre van igényük, mint...
A Kutyapárt vasárnap lemondott pártigazgatója szerint bebizonyosodott, hogy hazugság, miszerint megélhetési politikusok lennének.
A becsület nem üres szó, hanem azt jelenti, hogy kiállunk az igazság mellett, akkor is, amikor nehéz
„Megtisztelő, hogy önöket szolgálhattam” – mondta a Rendszerbontó Nagykoncerten Pálinkás Szilveszter, aki talán utoljára lépett egyenruhában a nyilvánosság elé. „Ebben a rendszerben alkotmányos...
Soha többé vodkanarancs! – Puzsér rímbe szedte a Rendszerbontók dühét
A Rendszerbontó Nagykoncert szevezője rendesen feltüzelte közönségét a ritmusos felsorolásával. Előtte Pálinkás Szilvesztert és Szabó Bencét is sztárként ünnepelték, előbbi azt mondta, hogy a...
Pénzt kaptam Orbánéktól, hogy jó adófizetőket neveljek az országnak. Ez pont arra elég, hogy...
„Óriási boldogság, hogy összesen négy generációért imádkozhatok. De ha a szüleim lerobbannak, elég nagy bajban leszek” – idős szüleihez ingázik vidékre, kamasz gyerekét neveli és unokáira vigyáz. Az...
A debreceni alpolgármester szerint a tiszás Tárkányi Zsolt egy MI-vel felturbózott hangfelvételt...
Tárkányi felvételén állítása szerint a fideszes Barcsa Lajos arról beszél, hogyan segíti a Jobbik kampányát a Tisza Párt kárára, Barcsa erre egy másik hangfelvétellel válaszolt.
Már több mint 151 ezer levélszavazat érkezett be a Nemzeti Választási Irodához
A legtöbb érvényes levélszavazat eddig olyan választóktól érkezett be, akik szerbiai értesítési címet adtak meg.
J.D. Vance arrives in Budapest
The Vice President of the United States was welcomed by Minister of Foreign Affairs and Trade, Péter Szijjártó, who previously noted that "it has been 35 years since “we had welcomed such a...
Kövess minket Facebookon is!