Pupli Anna Sára

Pupli Anna Sára

Leszállt Budapesten J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke
Az amerikai alelnököt Szijjártó Péter fogadta, aki arról beszélt, 35 éve nem volt rá példa, hogy „ilyen magas rangú amerikai vendéget üdvözölhettünk”.
Magyar Péter reggel 7-kor indította a kampány utolsó hetét Ráckevén, Török Gábor a körzet...
A Tisza Párt elnöke újra a Ricsi nevű platós kocsi tetejéről beszélt, videóin az látszott, hogy a HÉV-állomáson sokan gyűltek össze.
Orbán Magyar Péternél egy órával később zárja a kampányt szombaton
A miniszterelnök Budapesten, a Tisza Párt elnöke Debrecenben mond beszédet szombat este.
Gy. Németh a volt szocialista politikusok felszólítására: Lehet nyomást gyakorolni. De nem lépünk...
A DK országgyűlési képviselője szerint „könnyű okoskodni tévéstúdiókból meg tanácsadói szerződések mögül”, de ők nem egy újabb egypárti uralomért dolgoznak.
Négy napjuk maradt azoknak, akik levélben igényelnének mozgóurnát
Azok kérhetik, akik egészségügyi állapotuk, fogyatékosságuk vagy fogva tartásuk miatt nem tudnak elmenni szavazni.
A locsolás mellett záporokat és erős széllökéseket is hoz a húsvéthétfő
Délutánra már napos időre, 16 és 22 fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Négy éve még Navracsics ellen indult, most már mellette kampányol a volt jobbikos Rig Lajos
Rig Lajos 2022-ben még az ellenzéki összefogás jelöltjeként kapott ki Navracsicstól, azóta rendszeresen egyeztettek Tapolca és a térség ügyeiben.
Kövess minket Facebookon is!