Világi Máté

Világi Máté

Elfogadta az EP a karbonsemleges iparról szóló jogszabályt
A parlament szerint ez felgyorsítja majd a klímacélok elérését.
Hoppál Péter is rákerül a pécsi református gimnázium idei tablóira
A képviselő szerint semmi probléma nincs ezzel, számára megtisztelő, hogy az iskola fenntartójának vezetőjeként rákerült a tablóra.
Megsemmisítették a Harvey Weinstein nemierőszak-ügyében hozott 2020-as ítéletet
A fellebbviteli bíróság szerint a tárgyalás nem volt szabályos, de ettől még nem szabadul az egykori filmes mogul.
Tizennégy évet kaphat az ápoló, aki káliummal mérgezett meg egy magatehetetlen, covidos beteget
A férfi ápolóként káliummal mérgezett meg egy idős, magatehetetlen nőt, aki covid miatt feküdt a kórházban.
Függetlenként indul a lombkoronasétányos Filemon Mihály, szerinte a helyiek tudják, miért
Nyírmártonfalva jelenlegi polgármesterét korábban fideszesként választották meg.
Workshop helyett béremelést követelnek a tudományos dolgozók
A kutatók elégtelen bérhelyzete és munkakörülménye miatt tárgyaltak volna a kutatóhálózat elnökével, de az épületet addigra bezárták.
A brit Anthrax-sziget titkos katonai kísérlete
Lépfenével akarták térdre kényszeríteni a náci Németországot, de ezt először ki kellett próbálni egy csomó bárányon. A fegyvert végül nem vetették be, de a sziget évtizedekre lakhatatlanná vált.
Őscsótányfajt találtak magyar és szlovák kutatók
A borostyánban talált Perspicuus csincsii több mint 80 millió éve ragadt bele egy kis gyantába.
Mind jobban járnánk, ha a tehenek nem szelelnének ennyit
Ausztrál kutatók több forgatókönyvvel is előálltak a klímaváltozás lassítására és a metánkibocsátás csökkentésére.
Kövess minket Facebookon is!