Weiler Vilmos
Kiakadtak az amerikai autógyártók, amiért a brit–amerikai vámmegegyezéssel a brit gyártók jobban...
Nagy-Britannia 10 százalékos vámmal szállíthat autókat az Egyesült Államokba, míg Mexikó és Kanada nemsokára csak 25 százalékos vámmal.
A BYD változtat korábbi tervein: elektromos mellett hibrid modelleket is gyártanának Szegeden
Első körben évente 150 ezer autót gyártanának Magyarországon, ezt később kétszer ennyire skálázhatják fel.
A kiskereskedők szerint minden hónappal nő az esély, hogy feltörnek a felszín alatt gyülekező...
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az árrésstop fenntartása legfeljebb átmeneti eredményeket hozhat.
4,2 százalék volt az infláció áprilisban, az árréstop miatt minimálisan csökkent az élelmiszerek ára
Éves összehasonlításban 5,4 százalékkal drágultak az élelmiszerek, a tojás 27 százalékkal kerül többe, mint egy éve.
Több biztosító vállalja, hogy a választásokig nem emel a díjain
Addig nyomasztotta Nagy Márton a biztosítókat, amíg beadták a derekukat.
Warren Buffett az utódjára hagyhatja a döntést, mit kezdjenek a 348 milliárd dolláros...
Januártól a kanadai Greg Abel lesz a Berkshire Hathaway vezérigazgatója. A cégnek 124 ezermilliárd forint értékű készpénze van, és el kéne dönteni, mit csináljanak vele.
Az NGM szerint téves híresztelés, hogy jövőre kevesebbet költenének az egészségügyre
Az egészségügy finanszírozásának átalakítása miatt lett kisebb az összeg a költségvetés egyik sorában – állítja a minisztérium.
A Költségvetési Tanács szerint ők nem állították, hogy jövőre kevesebb pénz jut majd...
Windisch Lászlóék ajánlják az anyagaik értő olvasását.
A dunai árvíz és a hatnapos hétvége után Nagy Mártonék most a húsvét hiányát okolják a rossz...
Decemberben a túl sok szünnappal volt a baj, márciusban a túl kevéssel.









