„Késő este gyanútlanul vacsoráztam a feleségemmel, amikor az Egyesült Államok elnöke lerohanta a Cinege utcai konyhánkat egy telefonhívás keretében” – hallható Orbán Viktor szombati TikTok-videójában. A miniszterelnök a debreceni Cívisváros Digitális Polgári Kör találkozóján belül idézte fel telefonhívását Donald Trump amerikai elnökkel, mely során arról is beszéltek, hogy Magyarországnak le kell-e válnia az orosz gázról és olajról.
Orbán mindenkit megnyugtatott: „természetesen helyesen képviselte” a magyar nemzeti álláspontot, ezután a lecsóját is nyugodtan el tudta fogyasztani, és így békésen térhetett nyugovóra. „Kitartottunk Magyarország nemzeti érdekei mellett, ahogy kell” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy még sok ilyen típusú helyzet várható a következő időszakban, ellenfeleik pedig kivétel nélkül Brüsszel zsoldjában állnak.
Arról, hogy pontosan mi hangzott el a hívás alatt, továbbra is keveset tudni, és az sem nyilvános, hogy a DPK-tagoknak elárult-e ennél többet Orbán. Mindenesetre „a magyar miniszterelnök valahogy kedd este meggyőzte az amerikai elnököt, hogy Magyarországot ne vonja felelősségre azért, mert a nyugati szövetségi rendszerben példátlan módon függ az orosz kőolajtól és földgáztól” – írtuk friss cikkünkben, melyben az ügy hátterét, a leválás lehetőségeit és azt is érintettük, hogy valóban Magyarország hosszú távú érdekét szolgálja-e az orosz olaj iránti ragaszkodás.
Itt pedig azt fact-checkeltük, hogy tényleg a GDP 4 százalékába kerülne Magyarországnak, ha 2027-ben le kellene állnia az orosz földgázról.