Lilu a Szőlő utcai ügyről: Mi annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk kihűlni a kérdést

6022

„És, bár gondolom, lázasan zajlik a hajtóvadászat Zsolti bácsi után, mi annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk kihűlni a kérdést. Ki az a Zsolti bácsi? Mi ennyit tehetünk ezekért a gyerekekért. Úgyhogy, gyerünk. Tegyük meg. Amíg ki nem derül az igazság” – írta Lilu, azaz Kovalcsik Ildikó az Instagram-oldalán.

Molnár Áron pedig videóban beszélt a Szőlő utcai ügyről, szerinte a botrány kirobbanása óta csend van a Fidesz környékén. „Miért vagytok csendben?” – tette fel a kérdést Molnár. Majd felvetette, miért vártak tíz évet a nyomozással, ha tudták, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatója prostituáltként futtathatott több nehéz sorsú lányt.

A parlament őszi ülésszakának hétfői nyitónapján is szóba került a Szőlő utcai javítóintézetben történt prostitúciós bűncselekmények ügye. A DK-s Arató Gergely Orbán Viktortól azt kérdezte, kik azok a kormányzati politikusok, akik lehetővé tették, hogy ott „tíz évig ez a gyalázat történjen”, majd egy ponton feltette a kérdést: „Válaszoljon Semjén Zsolt, hogy ki az a Zsolti bácsi?”. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője felszólalásában visszautasította „a miniszterelnök-helyettest ért vádakat”.

Semjén Zsolt nem sokkal ezután szót kért, majd határozattan és többször is kijelentette, hogy soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze. A KDNP-s politikus a vádakat egy „ördögien felépített karaktergyilkossági kísérletnek” nevezte, amely szerinte „maga a vérvád, a Bibliából ismert Belzebub-vád”. Semjén ezután azzal érvelt, hogy ő a pedofília esküdt ellensége, és ő volt az első, aki „az LMBTQ-lobbival szembe mert menni”.

A rendőrség emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással gyanúsítja azt az 57 éves férfit, aki a Szőlő utcai javítóintézetet vezette a május végi letartóztatásáig. A gyanú szerint a lányokat legtöbbször egy budai szállodába vihették szexmunkára. A férfi és élettársa ellen lányok futtatása miatt folyó eljárásban többen tanúskodtak már, de eddig semmi nem bizonyítja azt a pletykát, hogy a volt igazgatót miniszteri szinten védték.

Kuslits Gábor, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi igazgatója a Válasz Online-nak adott interjújában részletesen beszélt Juhász Péter Pál ügyéről, és arról, hogy a hírek szerint magas rangú politikusoknak vihettek lányokat és fiúkat a Szőlő utcai gyermekotthonból. Az Igazságügyi Minisztérium szerint azonban fel sem merült kormánytag érintettsége az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!