„Épp itt vannak a nyomozók. A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban nyomoznak, de azzal összefüggésben itt nincs semmi. A közzétett hangfelvétel semmilyen kapcsolatban nincs ezzel az üggyel. Itt nincsenek bizonyítékok. Ha jól értem, most lerakatják velem a telefont”
– mondta a Telexnek a volt politikus Juhász Péter, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport és a JUHI Podcast-csatorna alapítója. Később, fél tizenkettő körül ismét próbáltuk elérni telefonon Juhászt, de a telefonja nem volt kapcsolható.
Azután hívtuk fel, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtöki reggeli közleményében azt írta, a közlemény kiadásának pillanatában is épp bizonyítékokat foglalnak le Juhásznál. Hozzátették azt is, hogy tanúként akarja kihallgatni az ügyészség a volt politikus Juhász Pétert és további személyeket a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozásban.
Juhász Péter volt politikus közel két hete tett közzé egy videót a YouTube-oldalán, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolt bácsit”.
A Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatóját még a nyáron gyanúsították meg emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással. A gyanú szerint az 57 éves férfi egy női társával prostituáltként futtathatott több nehéz sorsú lányt, akik korábban gyermekotthonban nőttek fel. A gyermekvédelmi dolgozók hiába jelezték gyanújukat a javítóintézet vezetője miatt, évekig nem történt semmi az ügyben. Az ügyészség ebben az ügyben folytatja most a nyomozást.
Az ügybe végül különböző megszólalók fokozatosan – minden bizonyíték nélkül – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevét is belekeverték. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szeptember 24-én azt mondta a Harcosok órájában úgy fogalmazott: ez egy olyan példátlan és előre megtervezett támadás volt a magyar kormány és államszervezet ellen, illetve a rendőrség és titkosszolgálat lejáratása, amit „a lehető legbrutálisabban kell megtorolni.” Azt is mondta, hogy az Igazságügyi Minisztérium szerdai jelentésében szereplő embereknek mind felelnie kell politikailag és jogilag is. „A magyar politikában eddig soha nem látott megtorlásnak kell következnie” – fogalmazott.