Újabb embert gyanúsított meg az ügyészség a Szőlő utcai ügyben

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki azt a javítóintézetben dolgozó nőt, aki a gyanú szerint bűnpártoló magatartást tanúsított a volt igazgató érdekében. Az ügyészség az őrizetben lévő nő bűnügyi felügyeletét indítványozza.

– derült ki az ügyészség csütörtöki közleményéből. A hatóság közölte, hogy az elmúlt napokban több helyszínen is végeztek újabb kutatásokat és lefoglalásokat.

A közlemény szerint a Szőlő utcai intézetben ügyintézőként dolgozó nő évek óta bizalmi kapcsolatban állt a vezetővel, ezért tisztában volt azzal, hogy a nyomozó hatóság őrizetbe vette az igazgatót. Így tudott arról is, hogy nyomok rögzítése, valamint bizonyítékok felkutatása és lefoglalása zajlik.

A gyanú szerint a gyanúsított a nyomozás elrendelését követően az intézmény korábbi igazgatója által használt irodából

bútorokat szállított el ismeretlen helyre azért, hogy szexuális bűncselekményekkel összefüggésbe hozható bizonyítékokat, nyomokat tüntessen el.

Amikor a gyanúsított tudomást szerzett arról, hogy újabb szemle folyik, meg akarta akadályozni, hogy a hivatalos személyek bejussanak az igazgatói iroda mögött lévő fürdőszobás lakószobába, további bizonyítékot akart kijuttatni az épületből, valamint arra kérte a kollégáit, hogy a korábban elvitt bútorok elszállítását hallgassák el az ügyészek elől.

A helyiségben és az elvinni akart bútoron később számos nyomot rögzítettek a helyszínelők.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő bizonyítékok eltüntetésével a büntetőeljárás sikerének meghiúsítására törekedett, amely magatartás „emberkereskedelemmel kapcsolatos bűnpártolás bűntette megalapozott gyanújának” megállapításra alkalmas.

A nyomozó ügyészség indítványozta a nő lakásában végrehajtott bűnügyi felügyeletét négy hónapra, mivel fennáll annak veszélye, hogy a gyanúsított veszélyeztetné a bizonyítást és szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. Az indítvány szerint a házi őrizet során a gyanúsított nem tarthat kapcsolatot a javítóintézet dolgozóival.

A Szőlő utcai ügyben a javítóintézet korábbi igazgatója, Juhász Péter Pál és élettársa letartóztatását még május végén rendelték el emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt. Ezen kívül többrendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével is meggyanúsították. A Készenléti Rendőrség korábbi megalapozott gyanúja szerint a volt igazgató és élettársa több nehéz sorsú, tőlük anyagilag és érzelmileg függő nagykorú nőt vettek rá prostitúcióra és az abból származó bevétel átadására. Juhász Péter Pál ezeket a fiatal nőket papíron, névleg szintén foglalkoztatta a javítóintézetben, de ők ténylegesen nem dolgoztak ott.

Annak ellenére, hogy a kormány körömszakadtáig ragaszkodik ahhoz, hogy a Szőlő utcai javítóintézet ügyében nincs kiskorú áldozat, egymás után állnak elő újabb áldozatok, akik azt állítják, hogy a javítóintézet igazgatója 13-14 éves korukban követett el velük szemben szexuális visszaéléseket. A napokban például új tanúkat hallgattak meg a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, akik azt állították vallomásukban, hogy az intézet korábbi igazgatója, Juhász Péter Pál molesztálta, majd orális szexre vette rá őket, egyikükkel közösült is.

Az elmúlt hónapokban a nyilvánosságban a „Szőlő utcai ügy” gyakorlatilag gyűjtőfogalomként terjedt el, az októberig felmerült ügyeket, személyeket és fogalmakat ebben a cikkben szálaztuk szét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!