Nevek, gyermekvédelmi intézmények és eljárások – sok szálon fut egyszerre a Szőlő utcai ügy

A „Szőlő utcai ügy” gyakorlatilag gyűjtőfogalomként terjedt el az elmúlt hetekben a nyilvánosságban, de ezen belül napról napra jönnek szembe az újabb szálak és mosódnak össze a részletek. Szőlő utca, Magvető utca, Zirzen Janka Gyermekotthon, prostitúció, szexuális erőszak, emberkereskedelem gyanúja és még lehetne folytatni a sort. Szétszálaztuk a folyamatban lévő ügyeket, amelyek a különböző pletykák és szóbeszédek nyomán teljesen összekuszálódtak az elmúlt napokban.
Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a hét elején azután gyűjtötte össze a Szőlő utcai javítóintézetet érintő eljárásokat, hogy szerinte a „balliberális sajtó próbálja keservesen tovább csavarni a már kipukkadt Szőlő utcai álhírbotrányt”. Rétvári három ügyet sorolt a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos eljárások közé. Emellé jön még egy, ami azért került képbe, mert a javítóintézet korábbi igazgatója, Juhász Péter Pál korábbi munkahelyén keresztül lehet érintett benne.
Ezen kívül ott van az ezektől teljesen független „Zsolti bácsizás”, ami bármilyen hitelt érdemlő bizonyíték nélkül egy névtelen interjúból származik, és amit már tényleg csak a szóbeszéd kapcsolt össze a Szőlő utcával. Mivel az ügyben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes személye is fókuszba került, a Fidesz „megtorlást”, legalábbis súlyos jogi következményeket helyezett kilátásba a lejárató információk terjesztéséért, és láthatóan az ügyészség is a „Szőlő utcai ügy” nyomozásához sorolja most az ezzel kapcsolatos legújabb akcióját.
Prostitúció és sok minden más
Az elsődleges, és most a legnagyobb figyelmet kapó eljárás a Szőlő utcai javítóintézet, azaz a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatója és élettársa ellen zajlik. Fontos szétválasztani, hogy ebben az intézetben a bíróságok által letartóztatásba helyezett fiatalkorú fiúkat helyezik el, és ez az eljárás az intézet lakóival nincs összefüggésben. Juhász Péter Pál és élettársa letartóztatását május végén rendelték el emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt. A férfit ezen kívül több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével is meggyanúsították.
A Készenléti Rendőrség korábbi, megalapozott gyanúja szerint a Budapesti Javítóintézet vezetőjeként dolgozó férfi az élettársát munkatársaként alkalmazta az intézetben. Ők ketten több nehéz sorsú, tőlük anyagilag és érzelmileg függő, nagykorú nőt vettek rá prostitúcióra és az abból származó bevétel átadására. Juhász Péter Pál ezeket a fiatal nőket papíron, névleg szintén foglalkoztatta a javítóintézetben, de ők ténylegesen nem dolgoztak ott. A férfi mindezeken túl engedély nélkül egy lőfegyvernek minősülő légpuskát is tartott.
Juhász Péter Pál és barátnője letartóztatását nemrég november 29-ig hosszabbították meg. A Legfőbb Ügyészség a nyomozást ügyészségi hatáskörbe vonta, most a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) jár el. A KNYF Telexnek küldött tájékoztatásából kiderült, hogy az ügy kivizsgálására külön nyomozócsoportot alakítottak, bekérették az ügyiratokat és elkezdték azok áttanulmányozását.
Szexuális erőszak gyanúja egy nevelőnő ellen
Továbbra is a Szőlő utcában vagyunk, ahol az intézeten belül történtek miatt is zajlik egy másik eljárás – derült ki Rétvári Bence már említett felsorolásában. Az államtitkár azt írta, hogy 2019-ben indult nyomozás a Szőlő utcai intézmény egyik nevelőnője ellen szexuális erőszak gyanúja miatt. Meglepő módon, ebben az ügyben jelenleg is tart a nyomozás – hat éve. Itt eddig nem merült az intézményt 2011-től vezető Juhász Péter Pál neve.
Próbáltunk érdeklődni a rendőrségnél, hogy a hat éve indult nyomozás hol tart, illetve esetleg érintett-e a korábbi intézményvezető, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság csak annyit közölt, hogy „a Rétvári államtitkár úr által közölt információkon túl bővebb tájékoztatást adni nem áll módunkban”.
Panaszt tett egy volt intézetis Juhász Péter Pál ellen
Van egy harmadik eljárás is, amit ugyanúgy maga az államtitkár sorolt fel és szintén a Szőlő utcával kapcsolatos. Rétvári Bence szerint ebben az esetben a javítóintézet egykori lakója idén, utólag tett panaszt a gyermekvédelmi rendszer felé a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójára. „Az ügyben maga a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tett feljelentést, a nyomozás zajlik” – írta.
Erről az eljárásról is érdeklődtünk a rendőrségnél, hogy valóban tett-e feljelentést a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, és amennyiben igen, akkor ez az ügy melyik szakaszánál tart. A válasz itt is az volt, hogy a Rétvári által közölteken túl nem kívánnak további tájékoztatást adni.
A lakásotthon vezetője elvitt magával éjszakára egy 13 éves lányt
Ezen a ponton még nem ér véget a Juhász Péter Pál személyéhez kapcsolható ügyek sora, de a következő eset nem a Szőlő utcai intézethez, hanem Juhász korábbi munkahelyéhez kapcsolódik. Juhász Péter Pál a kilencvenes években kezdett el gyermekfelügyelőként dolgozni, majd 2002 és 2005 között a XVII. kerületi Magvető utcai lakásotthont vezette.
A 24.hu a Magyar Jelen cikke alapján írta meg Juhász Péter Pál idén májusi letartóztatása után, hogy a korábbi munkatársak és gyermekvédelmi vezetők elmondása alapján a férfi ebben az időszakban éjszakánként kivitt az intézményből fiatal lányokat azzal az ürüggyel, hogy „krízistanácsadást” végez. A lapnak nyilatkozó volt munkatárs, Reviczky Krisztina szerint egy 13 éves lány egy ilyen éjszakai „krízistanácsadás” után zaklatottan tért vissza. Reviczky később ugyanerről beszélt az RTL-nek is.
A lakásotthon dolgozói több hasonló gyanús eset után Molnár Lászlóval, a Területi Gyermekvédelmi Szolgálat (Tegyesz) akkori igazgatójával 2003-ban feljelentést tettek a XVII. kerületi rendőrkapitányságon. Az ügyben eljárás is indult, és bár több dolgozó is tanúskodott, a nyomozást a 24.hu szerint bűncselekmény hiányában megszüntették. Az RTL idén júniusban viszont már hiába érdeklődött a nyomozásról, sem az ügyészségtől, sem a rendőrségtől nem kaptak választ.
Jött az autó, és elvitte a lányokat a gyermekotthon elől
Szintén a „Szőlő utcai ügy” gyűjtőcsoportba tartozik az, ami a II. kerületben lévő Zirzen Janka Gyermekotthonban történt. „Megállt a gyermekotthon előtt egy autó, beszedték a lányokat és elvitték őket” – mondta Kuslits Gábor, volt fővárosi Tegyesz-vezető a Válasz Online-nak adott, nagy visszhangot kiváltó interjújában. Kuslits szerint a gyermekotthon igazgatója kért tőle segítséget emiatt 2015-ben. Már akkor a hatóságokhoz fordultak emiatt és 2020-ban is jelezték ezt a rendőrségnek. Hogyan kapcsolható mindez Juhász Péter Pál személyéhez, aki ekkor már a Szőlő utcai javítóintézetet vezette? Kuslits szavaiból az derül ki, hogy valami köze lehetett az ott történtekhez, legalábbis erre utalt az interjúban: „A Zirzen Janka Gyermekotthon vezetője megszállott gyermekvédő és analitikusan orientált szemlélettel rendelkezik. Ő vitte a pszichés problémával küzdő nagylányok ellátását, úgyhogy közelről látta, mi történik. Juhászék nyilván a legelesettebbeket szippantották be.”
Kuslits azzal folytatta, hogy rendőrt hívtak, majd megjelent egy megnyerő külsejű, szimpatikus férfi, aki aláíratott velük egy titoktartási nyilatkozatot azzal, hogy tudnak Juhász tevékenységéről, aki ellen fedett nyomozás folyik, és le fogják buktatni őt. A Tegyesz vezetője úgy emlékezett, hogy ez 2015-ben történt, de mint keddi cikkünkben bemutattuk, rosszul emlékezett. Ugyan már tíz évvel ezelőtt is történt ilyen eset, de 2020-ban iratta alá vele valaki a titoktartási nyilatkozatot, amiről külön cikkben mutattuk be, hogy valami biztosan nem stimmel vele. Ebben az interjúban mondta Kuslits azt is, hogy Juhászt szerinte „két nagyon magas rangú politikus védhette. Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat”.
Egy másik Juhász Péter, egy másik ügy és a „Zsolt bácsizás”
És végül joggal merülhet fel, hogy honnan a fenéből jön ide még a „Zsolti bácsizás”, egész pontosan a „Zsolt bácsizás”. Ezt a nagy nyilvánosság előtt először a parlamentben dobta be a DK-s Arató Gergely minden bizonyíték nélkül, amikor a gyerekvédelemről és Juhász Péter Pál ügyéről beszélt. „Válaszoljon Pintér Sándor, hogy mi történik a gyermekvédelemben és nemcsak a Szőlő utcában, hanem sok helyen másutt is. Válaszoljon Semjén Zsolt is, hogy ki az a Zsolti bácsi!” – mondta. Ezután szólalt fel váratlanul Semjén, aki azt mondta el felháborodott hangú felszólalásában, hogy soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze.
Ezt megelőzően Káncz Csaba geopolitikai szakértő szeptember 13-án egy Facebook-posztban már utalt Juhász Péter Pál „politikai kapcsolataira és tevékenységére”. Káncz két minisztert nevezett meg a Facebook-bejegyzésében, akiknek szerinte intézetis fiúkat és lányokat vittek, de bizonyítékokat ő sem mutatott be erről. Káncz emiatt be is került Tuzson Bence igazságügyi miniszternek a Szőlő utcai ügyről írt jelentésébe.
A „Zsolt bácsi” név egy másik helyen is megjelent, és hogy még bonyolultabb legyen a történet, ezen a ponton egy másik Juhász Péter kapcsolódik be az ügybe. Az egykori ellenzéki politikus, jelenleg influenszer Juhász Péter podcastjában egy magát hitoktatóként bemutató, névtelen forrás beszélt szeptember 19-én. Az ismeretlen itt nem a Szőlő utcai intézetben, hanem egy másik, „Ózd körüli” gyermekvédelmi intézményben történt állítólagos szexuális zaklatásról beszélt. A férfi azt állította, hogy ebbe az intézetbe lejár egy „nagyon magas rangú politikus, fekete autóval megy, általában lesötétített ablakokkal érkezik, mikor este van”.
A névtelen megszólaló azt mondta, hogy az említett „magas rangú politikusnak” fiúkat szállítottak, vagy hozzá ment be az illető, akit elvileg nem láthattak az érintett kiskorúak, mert egy sötét szobában „létesített szexuális kapcsolatot” 12 év körüli fiúkkal. A névtelen forrás szerint amikor az érintett fiúk tévét néztek, felismerték az általuk korábban nem látott „magas rangú politikus hangját, és elmondták, hogy hisz ez a Zsolt bácsi” – fogalmazott. Majd azt mondta: örül, hogy „megint célpontba került a nagyvad” és reméli, lebukik majd.
Az influenszer Juhász Péter lakására csütörtök reggel kiszállt a Szőlő utcai ügyben nyomozást folytató ügyészség és „bizonyítékokat foglalt le”. Az ügyészség közölte: tanúként akarja kihallgatni Juhászt és másokat az ügyben. A volt politikus közölte, bizonyítékok nála nincsenek, mivel az általa közzétett hangfelvételnek szerinte nincs köze a Szőlő utcai javítóintézet ügyéhez. Juhászt ugyan a hivatalos ügyészségi közlés szerint tanúként vonták be az eljárásba, de az influenszer a 24.hu-nak azt mondta: egy magas rangú politikus érintettségére hivatkozva rendelték el nála a házkutatást.
És a dolognak itt még nincs vége. Csütörtökön délután Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy Facebook-posztban azt írta: egy magánszemélytől „hitelesnek tűnő” információkat kapott arról, ki lehetett Juhász Péter forrása, akivel Kocsis szerint közösen alkották meg „Zsolt bácsi” képzelt karakterét. Juhász Péter a Hvg.hu-n szintén csütörtökön megjelent interjúban azt mondta: a Kocsis Máté által belengetett megtorlástól nem tart, és nem volt semmiféle összehangolt kampány Semjén Zsolt vagy a gyermekvédelmi intézményrendszer lejáratására. Juhász azt is mondta, hogy összesen fél tucatnyi visszaélési ügy jutott már el hozzá az elmúlt hetekben, ezeknek nagyjából a fele gyermekvédelmi intézményekben történt.