Akkumulátorgyár
520 milliárd forintból épül új kínai akkugyár Ácson
Az üzemben elektromos akkumulátorokhoz fognak katódot gyártani.
Európai Számvevőszék: Az EU vesztésre áll az akkumulátorversenyben
Az EU és a tagállamok úgy nyújtanak támogatásokat, hogy azokat nehéz összehangolni és elég célzottá tenni.
Újabb kínai akkumulátorgyár jön Magyarországra
Korábbi lapértesülések szerint a kínai Sunwoda készül Magyarországra, ami a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártójának egyike.
Nyomoz a rendőrség, mert többen rosszul lettek az épülő iváncsai akkumulátorgyárban
A Szabad Európa értesülései szerint valamilyen vegyi anyagot lélegezhettek be.
A Toyota 2,1 milliárd dollárt fektet amerikai akkumulátorgyárába
Az eredetileg 1,29 milliárdos beruházás értéke így már 5,9 milliárd dollárra emelkedik.
Kisétált első polgármesterként adott interjújáról Kammerer Zoltán
Nem tetszett neki, hogy az akkumulátorgyárhoz való hozzáállásáról kérdezték.
A kínai akkumulátorgyár, aminek létesítését még Szijjártóék sem kommentálták
A Magyarországra készülő Sunwoda tavaly kezdett nagyvonalú tőkebevonásba, amiből 2025-ig megháromszorozná a kapacitásait.
Az Alkotmánybíróságon múlik, hogy lesz-e népszavazás a győri akkumulátorgyárról
A győri önkormányzat cége a határidő lejárta előtt támadta meg az MSZP népszavazási kezdeményezését.
Magyarországra készülhet a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója
Az még nem derült ki, hogy pontosan hol lenne a kínai gyár.
A magyar cégek is megfizetik az új akkumulátorgyárak árát
Még több villamosenergiára lesz szükség az akkumulátorgyárak miatt, ami valószínűleg tovább drágítja az áramot Magyarországon a nem lakossági fogyasztóknak.