Akkumulátorgyár
Hogy kerül még egy akkumulátorgyár Debrecenbe?
A kínaiak az európai autógyárakhoz férkőzve hódítanák meg a járműgyártást, míg az elmúlt időszakban az ellátási láncok akadozásától szenvedő német cégek sem járnak rosszul a közelségükkel.
Újabb akkumulátorgyár épül Debrecenben, a BMW kérésére érkezik a kínai cég
A CATL beruházását övező aggodalmak ellenére újabb akkumulátorgyár létesítését jelentette be Szijjártó Péter Debrecenben.
400 milliárd forintból újabb akkumulátorgyár épül Debrecenben
A BMW kérésére érkezett még egy kínai cég, amely aksikat gyárt majd az autóikba. A beruházásból 14 milliárd forintot a kormány áll.
Szürkevízzel oldaná meg az ipari övezetek vízigényét Debrecen, 108 milliárdos állami támogatásból...
De jut 65,6 milliárd forint a vasútfejlesztésre is.
Arrébb kell tenni egy vasútvonalat Debrecennél, mert az épülő aksigyár telkén halad át
Át fogják helyezni a Debrecenből Nagyvárad felé tartó vasútvonalat, mert a mostani nyomvonal helyét ipari parknak jelölték ki, ráadásul arra bővül majd a debreceni repülőtér is. Erre mehet majd az...
Nyomoz a rendőrség, miután tűz ütött ki és meghalt egy dolgozó a szigetszentmiklósi...
Az üzemben még márciusban tört ki tűz, hárman sérültek meg, egyikük a kórházban meghalt.
Petíciókkal érkeztek a tüntetők vasárnap a gödi Samsung-gyárhoz
Kb. 250 ember vett részt a Göd-ÉRT Egyesület tiltakozásán. A szervezet már évek óta küzd az öt éve működő gyár ellen, ami miatt több száz embernek kell állandó zaj mellett élnie.
Akkugyárról szondázza telefonon a pécsieket a polgármester, a Fidesz visszaélést, álproblémát...
Telefonos közvélemény-kutatást indított a pécsi polgármester. A helyi Fidesz szerint problémás a módszer és a téma is, az önkormányzat szerint viszont csak tavaly 16 megkeresést utasítottak vissza.
Csárdi Antal nem akar akkumulátorgyáras házibulit, Menczer Tamás partigyilkosnak nevezte
Az LMP képviselője gyávának tartja a kormányt, az államtitkár szerint pedig az egész világ akkumulátorgyárakat akar, csak a magyar baloldal nem.
Nincs megegyezés a fizetésemelésről a komáromi aksigyárban, 5 százalékkal emelik az alapbért
A szakszervezet nem fogadta el ezt az ajánlatot.