MÁV
Több mint 140 buszroncsot adna el a MÁV
A roncsokat 37 telephelyről kellene összeszednie a vevőnek, a licit 72 millió forintról indul.
Napi hat tehervonat használja az ezer milliárdból felújított Budapest–Kelebia-vonalat
Egyelőre az átépítés előtti forgalmat sikerült elérni a Budapest–Belgrád-vasút magyar szakaszán, a személyforgalom indítását viszont továbbra is akadályozza a kínai vonatbefolyásoló rendszer.
Wáberer György szerint kizárt, hogy Orbán Viktornak legyen politikai jövője Magyarországon
A Fidesz maffiaszerű kormányzással működtette az országot, és teljesen alkalmatlanok voltak a kormányzásra. Ezt mondta Wáberer György, aki a Tisza Párt győzelme után újra a Telex stúdiójában járt.
Orbán azt a korrupciót nem tűri, amiben nincs benne – interjú Wáberer Györggyel a Tisza kétharmada...
A választás óta ismét ülésezett a MÁV igazgatósága, ahol a kormányváltás ellenére hosszú távú, több százmilliárd forint értékű szerződéseket akartak áttolni a tagokon. Wáberer György azt is...
Wáberer után a MÁV egy másik igazgatósági tagja is megerősítette, hogy átnyúlt a fejük fölött a...
Wáberer György beszélt először erről a Telexnek, szerinte ilyen volt, amikor a MÁV pályaudvarok melletti ingatlanjainak értékesítéséről döntöttek. Körbekérdeztünk a többieknél.
Wáberer György: Az nem létezik, hogy mindig 26-27 országgal szembe megyünk. Nem vesszük észre,...
Az egyik leggazdagabb magyar a Telex műsorában arról beszélt, hogy tiszta választást akar, ezért is tájékoztatja az embereket és buzdít a szavazásra. A Fidesz vezetését árulónak tartja, és szívesen...
Őrjöngve lyukat ütött a vonatmosdó ajtajára, majd a kalauzra támadt egy jegy nélküli utas...
Közel egymillió forintos kárt okozott, amit most neki kell kifizetnie.
Ritkábban ütközik a tram-train a sárgítás óta
A vasúttársaság statisztikái szerint észrevehetőbbek lettek a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-trainek a sárga matricákkal, de folyamatosan vizsgálják, hogy mivel lehet...
Úgy buzdít választásra Wáberer György, hogy maradtak az államhoz kötődő pozíciói
Korábban miniszterelnöki megbízott és kormánybiztos is volt az ország egyik leggazdagabb embere, most úgy buzdít az Oroszország és Európa közti választásra, hogy például még a MÁV igazgatósági tagja.
Beperli az államot Bige László, szerinte Lázár miatt nem kaptak hatósági engedélyt
A Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint saját forrásból 10 milliárdos beruházást hajtottak végre, de lassan egy éve várják a hatósági engedélyt, hogy használhassák az üzemet.









