Nagyobb baj a magyar export iránti kereslet hiánya, mint a 15 százalékos Trump-vám

A magyar GDP 2025 második negyedévében a nyers adat szerint 0,1, munkanaphatással kiigazítva 0,2 százalékkal nőtt éves bázison, az előző negyedévhez képest pedig 0,4 százalék volt a növekedés a Központi Statisztikai Hivatal szerdai adatközlése alapján.
- Az első félévben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint stagnált, munkanaphatással kiigazítva 0,1 százalékkal csökkent.
Alulnézet: a gazdaság teljesítményét a második negyedévben az ipar és a mezőgazdaság húzta vissza, a növekedéshez leginkább a szolgáltatások tettek hozzá.
- A friss negyedéves adatok valamivel kedvezőbbek az elemzői várakozásokhoz képest, de messze elmaradnak attól, amit korábban vártak a magyar gazdaságtól.
Előzmények: tavaly ősszel az elemzők a kormányhoz hasonlóan 3 százalék feletti növekedésre számítottak, a növekedési előrejelzések azonban egyre alacsonyabbá váltak az év végéhez közeledve.
- Tavaly még úgy nézett ki, hogy más régiós országokhoz képest is jó lesz a magyar növekedés, de most úgy látszik, hogy a relatív lemaradásunk erősödni fog.
- A frissebb előrejelzések 0,5 és 1 százalék közé várják az idei hazai gazdasági növekedést.
- A Magyar Nemzeti Bank 0,8, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig 1 százalékos növekedésre számít (Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden jelentette be, hogy 2,5 százalékról módosítják az előrejelzést).
Igen, de: a magyar gazdaság közvetlen exportkitettsége az Egyesült Államok felé ugyan nem nagy, de a német iparon keresztül már jelentős, ami felveti annak a kockázatát, hogy az USA-ba irányuló uniós exportra kivetendő – vasárnap este bejelentett – 15 százalékos vám kedvezőtlenül érinti a második féléves hazai növekedési kilátásokat.
Reakció: A G7-nek nyilatkozó elemzők szerint az év második felében a hazai ipar kilátásait jobban meghatározza a gyenge globális kereslet, mint az új kereskedelmi egyezmény.
- „A hazai ipar és azon belül a járműgyártás rövid távú kilátásait leginkább az európai kereslet határozza meg, ahol viszont vannak problémák továbbra is. Ugyanakkor az őszi hónapoktól az ipari termelésben stabilizációt, kis javulást várunk, így várhatóan az év második felében a szektor legalább már nem húzza le a növekedést, ha nem is segíti érdemben” – írta megkeresésünkre Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője.
- „A vállalatok a legrosszabbra készültek, ehhez képest ez egy vállalható megállapodás, viszont inkább csak 2026-ban lehet érdemi pozitív hatása. Amíg az egyezmény nincs aláírva és ratifikálva az uniós tagállamokban, megmarad az óvatosság, így az év második felében a hazai ipar kilátásait leginkább a globális kereslethiány határozza majd meg” – mondta Virovácz Péter, az ING vezető elemzője a G7-nek.
Mi várható? A második félévben értelemszerűen erősebb teljesítményre van szükség ahhoz, hogy az első félév stagnálása után az év egészében növekedés legyen.
- Az építőiparban látni kedvező jeleket Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint, aki szerint a lakossági fogyasztás és a kormányzati élénkítő intézkedések is növelhetik a GDP-t július és december között.