Közélet
Életet lehelt a háború egy fontos magyar áruforgalmi csomópontba
Először úgy tűnt, hogy az ukrajnai háború véget vet a záhonyi átrakó körzet épp csak elindult fejlődésének, de az orosz blokád felértékelte a vasúti kapcsolatokat.
A mai tanártüntetés előtt adott pluszpénzt a kormány az egyházi iskoláknak
Magyarázhatja a rendeletek időzítését, hogy az egyházi iskolákban dolgozó tanárok első tömeges és nyílt különdemonstrációja óta ez az első jelentős pedagógusmegmozdulás.
A legnagyobb nyertesek között vannak a magyarok a roamingdíjak eltörlése nyomán
Az európai fogyasztók nyertek a roamingárak letörésével, a magyar felhasználók a legnagyobb nyertesek közé tartoznak.
Tarlós célját is teljesíti Karácsony a milliárdos nyereségű FCSM visszavásárlásával
Amellett, hogy egységesen kezelheti a jövőben a főváros a vízi közműveket, egy régi konfliktus is lezárulhat a csatornázási művek külföldi befektetőjével.
Miért nem tudja az iskola a vállalkozói gondolkodásmódot fejleszteni?
A gyerekeknek olyan szemléletet érdemes átadni, hogy merjenek hibázni, és a sikertelenségre ne végérvényes kudarcként, hanem kihívásként tekintsenek – írja a Prezi társalapítója.
Mindent megtesznek az ukránok, de egyre nehezebben tudnak úrrá lenni a közművek rombolásán
Egyelőre alkalmazkodik a lakosság az akadozó közműszolgáltatásokhoz, de ez egyre nagyobb kihívás az áramhálózatot érő rendszeres orosz rakétacsapások közepette.
Az oroszok a világ legfejlettebb elektronikai haditechnikáját vitték Ukrajnába, rá is faragtak
Az invázió első napjaiban lehengerlő erőt mutatott az orosz elektronikai hadviselés. Túlságosan erőset.
Néha nem jön az olaj, megint látszik a Barátság vezeték kockázata
Minden érintettnek az az érdeke, hogy az orosz olaj eljusson Kelet-Európába, de a háború olyan szakaszba lépett, amikor ez már egyáltalán nem garantálható.
Nem reménytelen a születések számának növelése, ha javul a dolgozó nők helyzete
A szülési turizmus megszűnt, de a biztonság és rugalmasság jót tett a gyermekvállalási kedvnek az Egyesült Államokban a járvány alatt.
Így válassz laptopot munkára
Az üzleti laptopok világáról sokan gondolják, hogy tele van unalmas fekete gépekkel és elavult technológiákkal, hiszen ezeket csak vállalati igáslóként vásárolják az informatikusok, és...









