Kevesebbet költ családtámogatásra kormány, történelmi mélypont közelébe került a születésszám
Rossz irányba tart a demográfiai fordulat: 2010 óta csak két olyan hónap volt, amikor kevesebb gyerek született, mint idén májusban.
Van egy mutató, amiben Európa-bajnok a grúz foci
Egyetlen európai futballbajnokságban sem költekeztek annyira túl a csapatok, mint Georgiában. Stadionból viszont csak egy épült az országban az előző tíz évben. Nálunk tizennégy.
Az állami gát ellenére is egyre több nyugdíjas dolgozik
A nyugdíjasok szerepvállalása csökkenti a munkaerőhiányt, de kevésbé örömteli, ha azért mennek dolgozni, mert úgy érzik, nem jönnek ki a nyugdíjukból.
Több mint 10 ezer forinttal csökkentheti a villanyszámlát az állami támogatású napelemes program
A Napenergia Plusz Program sokkal jobb, mint a semmi, nélküle földbe állt volna a piac, de ha utánaszámolunk, nem sokaknak éri meg.
Nőtt az anyagi összeomlás szélén állók aránya Magyarországon
Az arány 1 százalékpontot romlott tavaly 2022-höz képest, de még így is jobb a helyzet, mint 2013-ban.
Maradt a kamatstop, hátha emelni lehet a bolgár alá csúszó lakossági költéseken
Ha kisebb a hitelek törlesztője, az emberek talán elköltik a zsebükben maradó pénzt – ezt reméli a kormány.
A magasabb fizetéseket már nem emelik annyira, mint az alacsonyabbakat
Elszakadt egymástól az átlag- és a medián keresetek növekedése, de nem olyan mértékben, de a jövedelmi egyenlőtlenségek érdemben nem változtak.
Háromszázezer dolgozó hiányozhat addigra, ameddig a kormány szerint plusz 500 ezernek kéne munkába...
Háromszázezer dolgozó hiányára számít 2030-ra a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) előrejelzése.
Jó eséllyel újabb csúcsot dönt a héten a hazai napelemes áramtermelés
Hétfőn nagyon közel voltunk hozzá, hogy az idén hatodszor is megdőljön a hazai napelemes villamosenergia-termelés rekordja.
Iskolázottabb szavazóit veszíthette el az ellenzék
Nagyobbat esett az ellenzéki pártok szavazataránya azokon a településeken, ahol a lakosságon belül magasabb a legalább érettségivel rendelkezők aránya.
Kövess minket Facebookon is!