Adat

Csaknem 200 ezer háztartást érint a kormány kavarása a napelemes elszámolással
A vártnál sokkal gyorsabban terjedtek el a lakossági napelemek, de a rezsicsökkentett rendszerhasználati díj miatt nem volt pénz rá, hogy ezt az infrastruktúra lekövesse.
Ömlik az európai gáz Ukrajnába, Magyarországról is
Tavaly az uniós tárolók ilyen töltöttsége mellett hatalmasat zuhant a gáz ára. Most azonban ez nem történt meg, részben azért, mert a felesleget Ukrajnába viszik a kereskedők.
Kína és Putyin nyerheti a legtöbbet, de aligha lesz kulcsszereplő az Amerika-ellenes szövetség
Bizonyos szempontok szerint egy jelentős tömb jöhet létre a BRICS bővülésével, kérdés, hogy sikerül-e összetartó közösséggé kovácsolódniuk a fejlődő országoknak.
Maradt egy nagy fekete folt a fehéredő magyar gazdaságban
Noha a hétköznapi, kisebb csalások visszaszorítása miatt méltatni szokták a kormányt, a feketemunkára vonatkozó statisztikák ezt nem igazán bizonyítják.
Kecskemét és Tatabánya a 2010-es évek győztese, de minden magyar nagyváros látványosan gazdagodott
Az egy főre jutó nettó jövedelem jóval az inflációt meghaladó ütemben, mintegy 130 százalékkal nőtt a megyei jogú városokban.
Nagyobb állami szerepvállalással sem lett megfizethetőbb a magyar atlétikai világbajnokság, mint...
Megnéztük, hogy olcsók vagy drágák-e a jegyek Budapesten a korábbi vb-helyszínekhez képest, ha mindenhol a helyi keresetekhez viszonyítjuk az árakat.
Nagyobb lesz a vártnál a magyar hiány, amely tavaly a legrosszabbak között volt az EU-ban
Rosszabb a gazdasági helyzet a kormány által vártnál. Egyelőre csak az ország megítélése forog kockán, jövőre azonban már komolyabb tétje lehet, ha elszáll a hiány.
Van, amiben nem érdemes utolérni Ausztriát
A szelektíven gyűjtött hulladék arányában elakadt a javulás idehaza, a teljes lakossági hulladék mennyiségét tekintve viszont nem állunk rosszul a régióban.
Úgy néz ki, hogy nem sikerül kilábalnia a recesszióból Európának
Úgy tűnt, hogy van fény az alagút végén, de az augusztusi számok elkergették az optimizmust.
Kövess minket Facebookon is!