Pénz
Az űripar lehet a tőzsde következő nagy sztorija
Egyre inkább a befektetők terepe az ágazat, amely rendkívül tőkeigényes, miközben egyetlen technológiai kudarc vagy sikertelen rakétaindítás is komoly veszteségeket okozhat.
A legnagyobb félelmek nem váltak valóra, de nem lesz nyugodt második félévünk
Az első félév arra emlékeztet, hogy a gazdaságban a legdrágább hiba sokszor nem az, ha túl optimisták vagyunk, hanem az, ha a legrosszabb forgatókönyvet automatikusan kész tényként kezeljük.
Jó eséllyel nem most csökkentik utoljára a lakossági állampapírok kamatát
Egyre kisebb kamatokkal kell beérnie annak, aki a jövőben is állampapírba szeretné helyezni a megtakarítását. Az intézményi papírok hozama alapján ráadásul lehet még tér további kamatcsökkentésre is.
Kevesebb lett a befektetési célú ingatlanvásárló, és ez jól jön a lakhatást keresőknek
Kisebb fordulat jeleit mutatja az ingatlanpiac az utóbbi napokban megjelent elemzések alapján. Visszaesett a befektetők aktivitása, így a vevők egyre jobb alkupozícióba kerülnek.
Az egyik legmakacsabb lakossági beidegződést is megtörte az erős forint
Továbbra is jóval magasabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, a várakozások azonban már a hivatalos inflációs célnál és előrejelzésnél is mélyebbre süllyedtek, amire rég nem volt példa.
Mit lát meg egy profi befektető, mielőtt megnyitná az Excelt?
A pénzügyi modellek csak annyira jók, amennyire a mögéjük tett feltételezések. A valódi versenyelőny nem a képletekben, hanem a vállalatok mély megértésében rejlik.
Kifutott a Tisza-trade, de hosszabb távon még vonzó lehet a forint és a magyar tőzsde
Rövid távon valószínűleg learatták már a magyar eszközökön elérhető profit javát a befektetők, de ha sikerül befutni a kormány által felvázolt gazdasági pályát, akkor lesznek még lehetőségek.
Nagyot zuhant az arany és az ezüst, itt a beszállási lehetőség?
A nemesfémek történelmi ralija megtorpant az év elején, de ez önmagában még nem jelenti a hosszú távú emelkedő trend végét, a legfontosabb strukturális hajtóerők ugyanis továbbra is változatlanok.
Nincs már lakásfelújítási támogatás, olcsóbb hitelekre és uniós pénzekre lehet alapozni
Véget ért a vidéki otthonfelújítási program is, és bár az uniós helyreállítási tervből jöhet 20 milliárd forint hasonló célra, sokan az olcsóbbá váló hitelek felhasználására kényszerülhetnek.
Száguldanak a magyar fizetések euróban, és sok cég nagyon nem örül ennek
Amíg gyengült a forint, a multik aránylag könnyen kigazdálkodták a gyorsan növekvő béreket. A tendencia megfordulása kikényszerítheti a gazdaságpolitikai fordulatot, amire a kormány amúgy is készült.













