Várhatóan 2026 elején indulhat el a termelés a CATL debreceni gyárában – ezt nyilatkozta vasárnap a Reutersnek Matt Shen, a kínai akkumulátorgyártó cég európai igazgatója. A cégvezető egészen pontosan azt mondta a brit hírügynökségnek, hogy a jelenlegi tervek szerint 4-5 hónap múlva indul el a termelés Debrecenben, így még az idei decemberi kezdés is benne lehet a pakliban. Az eredeti tervek szerint a CATL debreceni gyárában 2025 őszén indult volna el a gyártás.
Az eredeti tervekben egy második gyáregység építése is szerepelt, ennek előkészítését viszont a cég felfüggesztette. Júniusi cikkünk megjelenése után a CATL közleményben tagadta, hogy felfüggesztették volna a második gyáregység építéséről szóló beruházást, de azt is írta, hogy a CATL szakemberei „jelenleg felülvizsgálják a Debrecenben tervezett második cellagyár technológiáját és beruházási ütemtervét”. A cég éves beszámolójából viszont kerek perec kiderült, hogy „a II. Fázis felfüggesztésre kerül”.
Matt Shen a Reutersnek arról is beszélt, hogy nem aggódik az akkumulátorpiac ingadozásai miatt, mint mondta, fluktuáció mindig van, de az általános trend töretlen. Ennek a hullámzásnak mindenesetre köze lehet ahhoz, hogy júliusban a CATL több hónapnyi intenzív toborzás után váratlanul érdemi indoklás nélkül elkezdte kirúgni a cégnél dolgozó magyar munkavállalók egy részét. Azt, hogy pontosan hány főt rúgtak ki, a cég a Telex négyszeri megkeresésére sem közölte, az érintettek 50 és 200 közötti számokról beszélnek. A cég nem sokkal az erről szóló cikkünk megjelenése után leállította az elbocsátásokat, amelyek kapcsán a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal hatósági vizsgálatokat is indított.
Azt még 2022-ben jelentették be, hogy a világ legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai CATL nagyságrendileg 3000 milliárd forintnak megfelelő összegből egy 100 gigawattórás kapacitású óriásgyárat épít fel Debrecenben. A projektet három részre bontották, az első, körülbelül 1000 milliárd forintba kerülő gyárrész építését 2023-ban kezdték el.