Miközben egymásra mutogatnak a Sziget Fesztivál ügyében, a fővárosi fürdőkkel kapcsolatban is megy a harc Magyar Péter és Karácsony Gergely között. A Tisza Párt elnöke csütörtöki posztjában azt kritizálta, hogy a főváros, egészen pontosan a főváros fürdőcége (BGYH) 60 millió euró (vagyis 23 milliárd forint) hitelt szeretne felvenni három történelmi fürdője felújítására. Ezt a szerdai közgyűlésen ellenezte is a Tisza.
Magyar azt írja, azzal, hogy a főváros felveszi a hitelt az OTP és a K&H Bankoktól, hogy az összeget „az évek óta szándékosan lerohasztott és zárva tartott Rácz Fürdőre és a Tiborcz által megszerzett Gellért Szálló fürdőjének felújítására” költse,
- a „Tiborcz és az Orbán család üzleti érdekeit” támogatja;
- a „Fidesz-DK-Kutya Párt-Karácsony Gergely koalíció” pedig a Sziget körüli „műbalhéval” is erről akarta elterelni a figyelmet.
„Mindenki tudta a Közgyűlésben, hogy Tiborczék érdekében született a döntés. A Főváros semmilyen kártalanítást nem kap Orbán Viktor vejétől, hogy a Gellért Szálló felújítása idejére évekre be kellett zárnia a Gellért Fürdőt és most Karácsony, a DK és a Fidesz döntése alapján hitelből még fel is újítja Tiborcznak a fürdőt” – írta posztjában Magyar Péter.
Karácsony Gergely nem sokkal később a poszt alatti kommentszekcióban reagált: „A Gellért fürdő a fővárosé, nem Tiborczé. Fel kell újítani. Mert közös kincsünk, ami nemcsak, hogy megérdemli, hogy szép legyen, de masszívan bevételt is termel. A kifosztott főváros a fürdőt csak hitelből tudja felújítani, de azt a fürdő jövőbeli nyereségből vissza lehet fizetni.”
A hitelfelvételhez egyébként (2011 óta) a kormány hozzájárulására is szükség van – erről a főpolgármester azt írja, vagy megkapják, vagy nem, az mindenesetre a felelősségük, hogy minden lépést megtegyenek azért, hogy a fővárosi fürdők minél jobb állapotban legyenek. „Elnök úr, zárjuk be a tulajdonunkban álló Gellért fürdőt, hagyjuk rohadni, mondjunk le évi milliárdos nyereségről, csak azért, hogy a szomszéd Tiborcz-szállodába kevesebben menjenek? Ugyan már.”
Mivel a kormány korábban már többször is keresztbe tett a fővárosi hitelfelvételi próbálkozásoknak, kétesélyes, hogy ezúttal rábólint-e a főváros kérelmére – még úgy is, hogy ebben az esetben nem folyó kiadásokra venne fel hitelt Budapest, hanem egy nyereséges cég beruházására (tehát a reménytelen adósságspirál itt nem fenyeget). Az engedély megadása mellett szól viszont, hogy ha a kormány megvétózza a kölcsönt, azzal a BDPST Zrt.-n keresztül Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Gellért Hotelt is kellemetlen helyzetbe hozza.
Az idei őszi szezonban feltűnően sok szó esik a budapesti fürdőkről, nem túl pozitív kontextusban: kezdődött azzal, hogy a Gellért fürdő 2025-re annyira rossz állapotba került, hogy szeptember végén felújítás miatt bezárt, a következő három évben biztosan nem fogad látogatókat.
A fürdőzni vágyókat azóta elsősorban az eddig sem a kihaltságukról ismert két történelmi fürdőbe, a közeli Rudasba és a Széchenyibe irányítja a BGYH. Az előző évek vendégforgalma alapján éves szinten akár több mint négyszázezer látogatót engedhetnek rá a két másik fürdőre a következő években, mindezt úgy, hogy eközben a szintén frekventált helyen álló Rác és a Király hosszú évek óta zárva tart. A fővárosi fürdők körüli káoszról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.
Mindeközben Magyar Péter csütörtök reggel találkozott Gerendai Károllyal és sikerült megállapodniuk arról, milyen feltételekkel lehet jövőre Sziget – erről itt olvashatja a részleteket.