Kedvenceink
Felfoghatatlanul magas, a szurkolók imádják, mégis könnyen lehet, hogy nem lesz belőle semmi
A kanadai Olivier Rioux még csak 19 éves, de már a legnagyobb kosarasok is felnéznek rá, mármint szó szerint, mert a 236 centijével mindenki fölé magasodik, már most ő az amerikai egyetemi bajnokság...
Minek jöttek ezek ide?!
Embercsempész, önkéntes segítők és rendőrök emlékeiből idézi fel a szegedi színház új darabja a 2015-ös menekültválságot.
Negyven éve gyilkolták meg brutálisan a nőt, aki bebizonyította, hogy a gorillák nem vérszomjas...
Dian Fossey nem félt nagy hatalmú bűnözőknek, helyi kiskirályoknak keresztbe tenni, ha a gorillák élőhelyét kellett védelmezni. Az állatvédővel a ruandai hajlékában, machetével végeztek, éppen...
Meg lehet kerülni az országot 24 óra alatt tömegközlekedéssel?
Egy budapesti mérnök poénból vágott neki a kihívásnak, némi szkepticizmussal és egy országbérlettel a zsebében. Nem csinálná újra, de bátrabbaknak ajánlja a kalandot.
Kate Hudson végre olyan szerepet kapott, amit megérdemelt
A Song Sung Blue egy Neil Diamond-slágerek feldolgozásaival koncertező házaspár történetét mutatja be. A film azonban nem a zenei karrierről, hanem a példaértékű, tragédiákon is átlendülő...
Ferrarik és Porschék 7,8 millió forintért – ha nem gond, hogy elférnek az asztalodon
A pécsi Zsolnay-negyedben is gyártják a világ legdrágább autómakettjeit, a megrendelők az eredeti autók legapróbb részleteit is megtalálhatják a kicsinyített másolatokon, árleszállítás nincs, a...
Ez egy ilyen hivatás, nem csak a tanárságról szól, annál sokkal több: szolgálat, szerelem
Az Iskolaszanatórium pedagógusainak munkája lelkileg is megterhelő, de a hivatásukra nagy szükség van: a beteg gyerekeknek sokszor a tanulás jelenti az egyetlen menedéket. A tanárok tudást adnak át,...
Három szín, amiknek a szétválasztás helyett inkább össze kellene kötni minket
Irredenta társasjátéktól szocialista díszoklevélig, sportrelikviáktól hamutartóig. A pécsi néprajzi múzeum ideiglenes kiállításának tárgyaiban egyetlen dolog a közös: a nemzeti trikolor.
Ezren jelentkeztek a Győri Balettbe – és ebből csak huszonheten voltak magyarok
Bérekben nincsen különbség a magyar és külföldi művészek között, akikre azért is van szükség, mert a hazai rendszer nem termel ki elég művészt. Miért jönnek a külföldiek a győri társulatba táncolni?
Az elmúlt évek legegyedibb sci-fi sorozata sokáig velünk marad
A Breaking Bad-univerzumból ismert Vince Gilligan sorozata, a Pluribus első évada végig makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a saját tempójában feszegessen kényelmetlen kérdéseket identitásról,...
Kövess minket Facebookon is!