Friss hírek
Szabó Andrea: A Fidesz több politikai hibát is vétett, Orbán az elgyurcsányosodás útjára léphet
A szociológus szerint a kormánypártnak nem lett volna szabad megpróbálnia kivonni az országot Európából, nyitnia kellett volna a fiatalok felé, és el kéne engednie a kirekesztő retorikát.
Szoboszlai Dominikot ötödször választották a hónap legjobb játékosának a Liverpool szurkolói
Február után márciusban is a magyar válogatott csapatkapitánya kapta a díjat.
Emberiesség elleni bűnök miatt állítják bíróság elé a Fülöp-szigetek volt elnökét
A Rodrigo Duterte ellen felhozott három vádpont a jogvédők szerint több ezer ember halálát okozta.
A természet majd lerendezi
Öt éve a Tabánban hozták létre az első hazai Miyawaki-erdőt, azóta pedig bőven száz fölött van a számuk. Az apró oázisokban sokkal gyorsabban nőnek a fák, mert sűrűn ültetve egymással versenyeznek....
Meglepődött a HUN-REN a főigazgatók nyilatkozatán, ami szerint módosítanák a HUN-REN-törvényt
A szervezet vezetősége közleményt adott ki a napokban megjelent nyílt levélre: azt írják, nincs központosítás, de nyitottak arra, hogy az új kormányzattal a HUN-REN közfeladat-finanszírozási...
His dance brought him global fame, but Zsolt Hegedűs wants to be known for reforming the ailing...
The orthopedic specialist known for his Travolta-like moves plans to introduce the best elements of the British healthcare system as Minister of Health in the Tisza government.
A Hír TV-nél valakit nagyon zavarhatott a Gajdics Ottóból készült MI-sláger, ezért felnyomta a...
Az „Óriási kognitív disszonancia” című dalt letekerte a YouTube, az alkotó fellebbezett.
A magyar közélet még azt a közösséget is képes volt felbolygatni, aminek a célja az olvasás...
A TikTok köré szerveződő magyar közösség egyre nagyobb és népszerűbb, a magyar BookTok most megtartja az első fesztiválját, de nem mindenki örömére.
Jogi atombombát jelentene az országnak, ha május 13-án véget érne a veszélyhelyzet
Több mint 150 rendelet vesztené hatályát, megszűnne a benzin- és élelmiszerárstop, de változna a javítóintézetek vagy a gödi akkumulátorgyár helyzete is. Ez azt is mutatja, miért nem jó, ha nem arra...
Sz. Bíró Zoltán: Végtelen szervilizmust és kiszolgáltatottságot mutattak a Kreml felé Orbánék...
Az Oroszország-szakértő a Telex műsorában beszélt az átalakuló magyar–orosz kapcsolatokról, Orbánék korábbi hozzáállásáról, hamis zászlós műveletekről és Paks II.-ről is.
Kövess minket Facebookon is!