Belföld
Intő jel az ellenzéknek az egri összefogás bukása
Az összefogást a polgármester szerint Egerben folyamatosan mérgezték a pártpolitikai érdekek és az egyéni ambíciók, és ez szerinte nem helyi sajátosság. „Már a kezdet kezdetén teljesen más...
Rákay Philipék megcsinálják „a jobboldali Partizánt”, jön a Patrióta YouTube-csatorna
Rengeteg atrocitás éri őt és a családját, ma is megkapta már a menetrendszerű halálos fenyegetését, és az sem ritka, hogy az utcán felé köpnek. A gyerekeit pedig ki kellett menekítenie az egyik...
Karácsony Gergely nyitotta meg drMáriás kiállítását, de a festőművész szerint ez nem jelenti azt,...
Mint a Telexnek elmondta, a kiállításon és az új albumában „tudatos és óvatos egyensúlyban” vannak a magyar politikusok jobbról és balról is.
Kilopták a vízimentők hajójából a benzint, és vizet öntöttek a tartályba, jelentős a kár
A Yukon nevű hajót már javítják, „hamarosan újra szolgálhatjuk vele az itt élők és pihenők életét” – írták.
Dunán úszó holttesthez riasztották a vízirendőröket, aztán kiderült, hogy a férfi még él
Szerdán kora reggel figyelt fel a Dunán úszó mozdulatlan testre egy hajó kapitánya.
Június 10-én gyűrűs napfogyatkozás lesz, elő a szemüvegeket és a távcsöveket!
Budapestről jobban lehet majd látni, mint Szegedről.
Jakab Péterhez hasonlítja magát egy roma képviselő, akinek azért felezték le a fizetését, mert...
„Ne a barátok kapjanak munkát, hanem azok, akik tényleg rászorulnak” – mondta Beri Csaba.
Vacak volt az idő, de jövő héten már beérhetnek a szabadföldi eprek
A hidegfront, jégeső és a sok zivatar nem tett jót az érésének, de lassan már lehet menni szedd magadra. Ideális program gyereknapra!
Hogy működne a pedofil-nyilvántartás?
Szülőként kideríthetem, hogy, mondjuk, a gyerekem edzője pedofil-e? Listákra lehet-e gyűjteni majd a környékbeli szexuális bűnözők nevét? Ki fér hozzá az adatbázishoz, és pontosan milyen információk...
Addig variálták az adatokat, hogy Orbán még az MTI-t is megvezette a kórházi ápoltak számával
Szétválasztották a kórházban, illetve a kórházban és lélegeztetőgépen levő betegek számát.













