Belföld
Szél Bernadett: Közpénznyelő alapítvány tulajdonába kerül a budapesti Fudan Egyetem
A képviselő elolvasta az angol nyelvű szerződést, és saját szavai szerint döbbenetes dolgokat talált benne.
Volner János: Az élet és a kormányzás már csak ilyen
A függetlenek között ülő képviselő még mindig azt magyarázza, hogy miért szavazott az állami vagyon kiszervezése mellett.
A csehek kérték, de Magyarország nem utasít ki orosz diplomatákat
Szijjártó Péter külügyminiszter szerint már kifejezték a szolidaritásukat, más lépést egyelőre nem terveznek.
Amerika aggódik a kínai Fudan Egyetem magyarországi terjeszkedése miatt
Az USA budapesti nagykövetsége szerint ugyanis Peking bizonyítottan kártékony befolyásszerzésre és a szellemi szabadság elfojtására használja a felsőoktatási intézményeit.
Fél kiló csirkemellet tett Orbán irodája elé a DK egyik politikusa
Varga Zoltán frakciószóvivő szerint erre elég a kormány tervezett nyugdíjemelése.
Tiborcz István 125 millióért bővíti a felsőörsi birtokát a szomszéd medencés ingatlannal
A telket és rajta a házat nem neki akarták eladni, de egy közös magánút miatt elővásárlási joga volt, amivel élt is. 1856 négyzetméter telekről és rajta egy 120 négyzetméteres házról van szó.
Szabó Tímea a III., Kunhalmi Ágnes a XVIII. kerületben indul az előválasztáson az MSZP–Párbeszéd...
A két párt vezetői közösen jelentették be a döntést.
Kínai vakcinával oltják a rabokat a magyar börtönökben
Elkezdődött a fogvatartottak oltása.
Háromezer audist oltanak koronavírus ellen a győri gyárban
Az állami oltási program keretében. Később a dolgozók családtagjaira is ki akarják terjeszteni a lehetőséget.
Azok jó statisztikák, a szakértők ne riogassanak
A kormány vakcinákkal kapcsolatos táblázatáról kérdeztük a minisztereket: szerintük a szakértők riogatnak, a táblázat jó és egy csomó minden kiolvasható belőle.













