Belföld
Huszonkét évesen futtatott prostituáltakat Nyugat-Európában egy szegedi férfi
Az elfogása előtt kokaint fogyasztott, Ausztriában korábban már elítélték.
A tanárokat is elérte a lakhatási válság
Már nem költöznek Budapestre a vidéken élő pedagógusok, nem tudják megfizetni a lakhatásukat.
„Tarifára” és „kiskasszára” hivatkozva kért pénzt nőktől a korrupt szülész-nőgyógyász
Pácienseitől 100-150 ezer forint közötti összegeket kért.
3870 új fertőzött, 116 beteg halt meg
Az elmúlt napok adataihoz képest csökkent az új fertőzöttek és a járvány halálos áldozatainak száma is.
Az V. kerületi önkormányzattal is szerződésben áll a korrupcióval vádolt helyettes államtitkár cége
Nagy János cége igazi sikertörténet. Első évben 45 milliós eredményt produkált, tavaly már 144 millióra nőtt ez az összeg.. Önkormányzati és állami cégeknek is dolgozik.
Közgazdászok tiltakoznak Orbán és a lengyelek vétója ellen
Szerintük a magyar kormány a gazdaság hosszú távú fejlődése ellen dolgozik. A költségvetési vétó ellen tiltakozik Bod Péter Ákos, Chikán Attila és Király Júlia is.
Kicsi a bors, de erős: bemutatjuk az új Ford Focust
A 7-9 milliós új Ford Focusnál rengeteget konzultáltak a potenciális vevőkkel az autógyár mérnökei, hogy valóban azt adják a népnek, amire vágyik. Viszont a sportos és nagyon jól felszerelt...
Meghalt Kuncz László, olimpiai bronzérmes vízilabdázó
A 200-szoros válogatott vízilabdázó 64 éves volt.
Mikulásnak öltöztették az orosházi kórház újszülöttjeit
Nincs információnk arról, hogy a frissen született babák és szüleik mit szólnak mindehhez.









